Forrás, 2023 (55. évfolyam, 1-12. szám)
2023 / 11. szám - Bence Erika: A láncfűrészes angyal (Vass Szabolcs: Rokon Ilonka evangéliuma)
106 csi imperatívuszként, a szokások védelmezőjeként tevékenykedik és hat. Miként Szerbhorváth György, a könyv egyik utószavának írója fogalmaz: „[...] neki nincsenek kérdései, kizárólag csak már kész válaszai.” (A három utószóíró közül egyébként csak az idézett Szerbhorváth „veszi a lapot”, és használ a könyv stílusához és jellegéhez illeszkedő nyelvet, a másik kettő komolyan veszi a feladatot, és „okos” esszét ír róla.) Ahogy maga sem kifejezetten népi figura, Rokon Ilonka nyelve sem az: térségi konyhanyelven szólal meg. A könyvben lejegyzett élőnyelvi változat is ezt képviseli, nem a térségi tájnyelvet. Jelölése is – nem valószínű, hogy tudatosan –, de esetleges. Ugyanabban a mondatban „aszmonták”, de az „aztán” alak is szerepel. Ráadásul ezek kiejtési és jelölési (helyesírási) kérdések. Írásban nem jelölt részleges hasonulásokról, kiesésekről, összeolvadásokról van szó, nem egyenértékűek azokkal a nyelvi igénytelenségekkel, mint amit az „akkó”, „evve”, „mén”, „azé”, „mé” etc. alakok jelentenek. Ezeknél érdekesebbek és kifejezőbbek a regionális nyelvi kifejezések és fordulatok, amelyek ebben az alászállott „félnépi” szokáskultúrában előfordulnak. Például: „mici”’ („Valami micit a fejetekre!”), a „bebaszik” („Bebaszik április közepén...” – az idő, B. E. megj.), „tempírozva” („Úgyvan tempírozva hogy / Egykettő tönkremén...”), „furikázzák” („Most tán a másik faluba / Furikázzák a munkást.”), „szárma” (töltött káposzta), „maltretíroz” (piszkál, zaklat, ugráltat), „ruszvaj” (rendetlenség), „dróga” („Drógát tettek az italába!”), „prikolica” (pótkocsi) etc. És valóban, a (közép-)bácskai ember egyáltalán nem sérteni akar, sőt szívélyesen kínál és marasztalni szeretne, amikor a „Nem kérsz?” kérdést intézi vendégéhez, vagy amikor arról érdeklődik, hogy „Meddig marattok?”. Mint a valódi falvédőkön, Vass Szabolcs kollázsképein is többnyire két szinten jelenik meg a közlemény. A felső sávban egy látszólagos kérdés vagy felvetés olvasható, míg a kép alsó felületén következik a reá adható válasz, komment – esetenként több is. „Mi ez a ruszvaj?” – „Szépen mindent összehajtok / Erre te biztos a legajjáru veszed ki...”, vagy: „Sziaahátte / Hazajöttél?” – Meddig maradsz? / Mikó mész vissza?”. (Ez utóbbi üdvözlési formula is jól mutatja az élőnyelvi szövegírás következetlenségét, hiszen aki azt írja vagy mondja, hogy „mikó” vagy „mész”, alig valószínű, hogy a „hazajöttél” alakot használja a „hazajötté” helyett, „maradsz”-ot ír vagy mond a „maracc” helyett, különösen, hogy a köznyelvben is összeolvad a „dsz” végződés.) Az ábrázolt beszédhelyzetekben felmerülő kérdések, felvetések, közlemények formálisak vagy általános érvényűek, a kérdező nem is vár rájuk, vagy maga adja meg a választ. Például: „Nemkérsz?” – „Szeggyé akkó csak / Egy kis levit!” Bizonyos szituációkban olyan állandó szövegformulák használatosak, amelyek érvénytelen tartalmakat közvetítenek. Tortaszeletelésnél a megkínált szájából szinte mindig elhangzik az illendő szabadkozás, hogy „Nekem csak egy / Kissebb szeletet aggy!”, de nem jelent kötelező érvényű felszólítást, sőt
