Forrás, 2023 (55. évfolyam, 1-12. szám)
2023 / 11. szám - Bence Erika: A láncfűrészes angyal (Vass Szabolcs: Rokon Ilonka evangéliuma)
105 Bence Erika A láncfűrészes angyal Vass Szabolcs: Rokon Ilonka evangéliuma Nem kellene bizonygatni, hogy Vass Szabolcs Rokon Ilonka evangéliuma című könyve szépirodalom. Mert nem az. Elvont kulturális antropológiai tartalmakat sem kellene hozzárendelni. A Rokon Ilonka humoros, szórakoztató kiadvány: jókora görbe tükör egy térség, a Vajdaság, azon belül (Közép-)Bácska szokáskultúrájáról; benne hétköznapi, sőt közhelyes, lapos, giccses életbölcsességekkel. Persze jellegénél fogva erősen felnagyít, torzít, poentizál. Arról kellene beszélni vele kapcsolatban, ami valójában, s amire ráirányítja a figyelmet. Leginkább arra, hogy egyetlen nemzeti közösség kultúrája sem egysíkú képződmény; azon belül az irodalom is egy sok összetevőjű, rétegezett jelenség. Nem csak a hivatásos vagy a magaskultúrához tartozó alkotásokat jelenti, nem is csak prozódiai és poétikai eljárások alapján megformáltakat, és nem is csak szövegeket. A szórakoztató vagy populáris nincs alárendelve valamiféle magasabb szintű irodalmi regiszternek, hanem önmagában működő és vele együtt létező világ. Nemcsak a detektívregény meg a sci-fi tartozik a fogalomkörébe, miként azt felületes megközelítések közvetítik, hanem a popkultúra teljes anyaga a kultuszfilmek franchise-aitól a szórakoztató zene legszélesebb választékán át a videójáték- és képregénysorozatokig. Ehhez az összetett kulturális szövevényhez természetszerűleg tartoznak hozzá az alászállott ízlés megnyilvánulásai, a giccs is (például: falvédőbölcsességek és -mondások), ami Vass Szabolcs könyvének szervező motívuma, vizuális értelemben legfontosabb üzenete. A giccset pedig nem elfogadni, nem szeretni, nem azonosulni kell vele („ilyenek vagyunk”, „ez a bácskai ember”), s főleg nem a közösségi kultúra élvonalába helyezni, miként az a populista rendszerekben gyakori. A giccset ismerni, értelmezni, tanítani kell, hogy megkülönböztethető legyen vele szemben az egyszerű és a szórakoztató, az átmenet a valódi népi és a magas irodalom között; a helyére kell tenni, miként teszi azt Vass Szabolcs könyve. „Evangélium”-ként határozza meg önmagát, ami profán, sőt parodisztikus reflexió, hiszen a „jó hír”, a „tanítás” lesüllyedt változatáról van szó: a mindenkori rokonilonkák „hétszentségként” közvetített tudásáról. Formai és tartalmi tekintetben is inkább a kalendáriumokhoz áll közelebb. Központi alakja, akitől a közlések származnak, a – „félfalusi/félvárosi”, azaz nem egészen rurális, de nem is nagyvárosi környezetben élő – „nena/néne/tanti”, aki szinte minden társadalmi kisközösségben (a családban, a rokonságban, a szomszédságban, az utcában, különböző csoportokban és szervezetekben) jelen van, élő lelkiismeretként, erköl-
