Forrás, 2023 (55. évfolyam, 1-12. szám)
2023 / 11. szám - Murzsa Tímea: A lélek mérnöke környezettanulmányt készít (Nyerges Gábor Ádám: Nincs itt semmi látnivaló)
103 sa, képzettsége, tehetsége, neme, családi állapota.” (50.), illetve a Ne hozzanak tortát című vers, mely mindennapi frázisainkból építkezik: „Életének harmincadik, negyvenhetedik és nyolcvanhatodik évében / a nagypapa majdnem elhunyt. Utóbb aztán ténylegesen, születésnapja / előtt egy héttel. Lehetőleg ne hozzanak tortát.” (91.) Néhány esetben már a versek címeinek elemei is kioltják egymás jelentését: „Mindenáron / minden hiába”. A kritika elején idézett Berendezkedés-részletnek van még egy fontos komponense: „a befejezett idő” kitétel. Az analizáló pozíciót erősíti, hogy a Nincs itt semmi látnivaló verseiben az idő szinte mindig statikusnak tűnik. A lírai én szemrevételezi, számba veszi a környezetet, az abban lévő tárgyakat. Az érzelmek is tárgyilagosan tálaltatnak a már emlegetett nyelvezet révén. Az olvasónak az az érzése, mintha az emberi alakok is csak objektumok, tereptárgyak lennének ebben a rendszerben: „Bizonyos utcák, városrészek. / Egész települések, tájegységek. / Mint fogak közt ragadt mákszem, / rossz helyen hagyott, használt fehérnemű, / hívogatón feszülő ruhán nyirkos folt, / elöl felejtett doboz széntabletta. / Tapintattal tekintene el mindezek / észrevételétől a részvét. Is. / Emlékezni csak a szépre, figyelni / csak a jóra, akár koldusokat / retusálni városképről, fagycsípte / tagjaikat fűrésszel korrigálni. // E kicsinyességen felülemelkedni talán /egy munkaidején túl bekapcsolva maradt / űrszonda bámész géptekintete szükségeltetne” (Mák, 13.) Az imént idézett ars poeticus versből akár a lírai én perspektívájára is következtethetünk. Hiszen pont ezek a tapintatlanul, részvéttelenül észrevett pillanatok emelődnek be a versek terébe. Visszatérve az idő kérdésére: a tárgyszerűséghez a mozdulatlanság, időtlenség, – negatív értelemben megváltoztathatatlanság és változásra képtelenség – képzete társul. Az idő meddő: „Sosem akadhat, aki vállalkozna a / magányosok idejének megmérésére, / meddő idejük mértékegységének / bevezetésére, esélytelenül szinonimákat / keresni az időre – erre senkinek sincs ideje.” (Egy hazaérés következményei, 32.). Az Egy ember konzerválása című versben pedig a „volt szeretők múzeumában” egykori életének időtlen tárggyá résztvevőit tekintheti meg az ember. De két, már emlegetett figura is feltűnik a versekben, akiknek a létezése maga is anakronisztikus: Cowboy Joe, a cowboy, akinek nincs lova; és Magányos Francis, a kalóz, akinek nincs hajója. Az idő mellett a térről is fontos szót ejteni, hiszen hangsúlyosan egyfajta urbánus tér rajzolódik ki a versekből. Az iróniához és a szemlélődéshez, részvétlenséghez hozzátartozik, hogy a lírai én egy, a világra és a városra felülről rátekintő nézőpontot választ: „Alkalomadtán, persze, / előfordulhat szövetek szakadása, / fémfelületek deformálódása, / felszíni karcolások, alkalmi / elszíneződések megjelenése, / ígéretek meghiúsulása, szavak / tévesztése vagy elgázolt madarak / kiterített szárnyú fekvése / bizonyos forgalmasabb / átkelőhelyeken. Mindez, persze, / elkerülhető, de nem kiküszöbölhető, / viszont, rendszerűségéből fakadóan, / valamelyest azért megnyugtató.” (Törvényszerű, 72.) A városi környezetben
