Forrás, 2023 (55. évfolyam, 1-12. szám)
2023 / 11. szám - Pikó András Gáspár: Az énképzés módozatai Bereményi Géza Vadnai Bébi című regényében (I. rész)
74 textusú szerepeltetésével Bereményi voltaképpen saját szerzői neve által is hitelt tesz az identitás – akár önnön szerzői funkciója – illuzórikus, megfoghatatlan, alakuló, a „nem igazi” nevet is álnevekkel leplező mivolta mellett. (Adalékként megemlíthető itt a szerző fiatalkori névváltoztatásainak életrajzi ténye is.) Mintegy saját nevével hitelesíti, hogy saját neve sem „igazi”. Egy tudományos elemzés keretei között mindez természetesen nem tekinthető valóságreferenciának: Paul de Man fikció-fogalmára támaszkodva a Vadnai Bébi esetében sem „a priori bizonyos az, hogy a saját nyelvén kívül bármire nézve is megbízható információforrás lenne,”31 de a regény immanens világán belül, poétikájának részeként vizsgálva is indokolt a valós szerző valós művét felismerni benne. A gesztus éppen látszólagos valóságreferencialitása által hat a referencialitás képzete ellenében: a Játékok a vadászterületen szerzője, ha létezik is, éppúgy „nem igazi”, mint a regényszereplő Dobrovics. A fikcionalizált életrajzi elemekből építkező Bereményi-szövegek – különösen a Vadnai Bébi és a Legendárium – ilyen, valósan referencializálható pontjain mutatkozik meg, milyen hangsúlyos stílusjegye az egész életműnek az az ingadozás, mely által a „valós” elemek egy nyelvi, fikciós, narratív formában reprodukálódnak. Hangsúlyosan szépirodalom: szöveg és fikció, de közben valóságos karaktereket és jelenségeket vonultat fel valóságos helyen és időben. Efelől a poétikai trükk felől szemlélve a Bereményi-életmű a klasszikus, 19. századi történelmi regények örökösének is tekinthető, melyek vonatkozó elemeit Gérard Genette is „hallucinatív hatást kiváltó hipotipósziszként”, „jelentéseffektusként” határozta meg, melyek elsőre vélt funkciójukkal ellentétesen, a fikciós összhatás irányába mozdítják a történelmi elbeszélést. A szerző személyes tanúságtétele, a „láttam, hallottam, ott voltam” sugallata, melyet az ilyen elemek implikálnak, Genette szerint kizárólag az önéletrajzírót illeti meg, a történelmi elbeszélésben és a regényben egyaránt félrevezető. „Kétszeresen is »jelenlétről« van szó – először is a szerző saját elbeszélésében való jelenlétről: Flaubert nem járt Mme Aubainnél, miként Michelet sem a király hintójában, sem Bossuet palotájában, csupán fiktív módon, a »látomás« [choses vues] hatalma révén hatoltak be oda. Másodszor pedig a leírt tárgyak, az elmesélt epizódok jelenlétéről van szó, melyek ily módon megszabadulnak attól a semleges józanságtól és távolságtartástól, melyet Platón írt elő a »tiszta elbeszélés« számára”32 ▼ 31 de Man, Paul: „Ellenszegülés az elméletnek”, in: Szöveg és interpretáció, szerk.: Bacsó Béla, Cserépfalvi Kiadó, Budapest, 97–114. 32 Genette, Gérard: Metalepszis. Az alakzattól a fikcióig. (ford.: Z. Varga Zoltán) Kalligram, Pozsony, 2006.
