Forrás, 2023 (55. évfolyam, 1-12. szám)

2023 / 11. szám - Lengyel András: „A mának egzigenciához való bravúros alkalmazkodás” (Fenyő Miksa Bethlen-előadásáról)

57

harmóniába rendezhető. Fenyő ezért, jó érzékkel, azt a gesztust emeli ki Bethlen pályájából, amelyen Bethlen „lemondott a plutarchoszi életrajzok klasszikus harmóniájú szépségeiről, és vállalt egy ellentmondásokkal teljes, sokszor következetlen, sokszor legszebb ideáljainkat provokáló, de önmagához mindig hű életet” (15.). A „lehető államférfi” szerepének betöltését. 4

Az előadás, elszórtan, számos fontos politikai fölismerést is tartalmaz; Fenyő, szögezzük le ismételten, okos és tájékozott ember volt. Ám szövege, névleges tárgya ellenére, nem politikai vagy éppen politológiai elemzést ad, hanem, jellegzetes önfélreértés ez, egy személyiség, egy közéleti ember irodalmi tematizációja. Maga Fenyő persze nem volt jó stiliszta, nehézkes, az összegubancolódás határán mozgó, túlbonyolított szerkezetű mondatai sokszor inkább elrejtik a bemutatandónak szánt tárgy lényegét, semmint világosságra hozzák. Az asszociatív, ugráló szövegépítés szétdobja és elrejti az előadás logikai ívét. Ez akár hibának is minősíthető, ám – paradox módon – megismerés-alakító funkciója is van. A gondolatoknak ez az ugrálása, asszociatív sorjázása, amely végig érvényesül az előadásban, bár föllazítja a logika szigorát, poétikai – szubjektivitás-kifejező – szabadságot ad Fenyőnek. És előadói ambíciójának egyik komponense bizonyosan ez. Ez a személyes viszonyulást is kifejező szubjektivitás jelzése, megjelenítése. Nem Bethlen politikájának algebráját, absztrakt képletét igyekszik föltárni, „olvashatóvá” tenni, hanem viszonyul, kiemel és igazol – és ezzel egyféle szerepre jelöli ki tárgyát, a politikus Bethlent. Anyagkezelése, rejtett önreprezentációs szándékaival egyezően írói, de célja politikai. A saját közösség orientálása, meggyőzése, hogy Bethlen az ő lehetséges emberük, és ennek inverze is: az előadás üzenet Bethlennek is, a nagytőke számol az ex-miniszterelnökkel.

Fenyő hibrid személyisége és -szerepe ebben az előadásban is demonstrálódik. Kevés azt mondani róla, hogy okos, a közéletben is otthonosan mozgó, jó diplomáciai érzékű közszereplő volt. A GYOSZ funkcionáriusaként nyilvános mondandóját többszörösen kódolta; nem az igazságot, hanem a (volt) hasznosat képviselte. Nem akarta, s valószínűleg már nem is tudta volna a történelmi mozgások politikában is közvetlenül fölszínre kerülő fejleményeinek determinációját föltárni. Ez olyan mélyre hatoló analízist igényelt volna, amelynek bizonyos „eredményei”, merituma magának a nagytőkének az érdekeit is veszélyeztette volna. Valóságészlelését így szándékolt amnézia és spontán, akaratlan vakfoltok egyaránt alakították. És aligha véletlen, hogy – az adott szituációban egyébként „logikusan” – több empátiát mutatott a magyar közéletet strukturálisan deformáló, sőt lényeges pontokon roncsoló nagybirtok arisztokrata védelmezője iránt, mint –