Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 7-8. szám - Smid Róbert: A kifáradás lehetőségei – a fiatal líra néhány összefüggő nyomvonala napjainkban
135 szabadkai Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium törekvése, hiszen irodalmi műhelymunkák során tanulóinak lehetőséget ad a kibontakozásra. Ennek eredménye a 2021-ben megjelent, Bicskei Gabriella által szerkesztett amit így is lehet nevezni című antológia. Benne jelenlegi és egykori diákok versei olvashatóak. Közülük kiemelkedő többek kö zött Szabó Réka Dorottya és Bagdal Zoltán, akik már publikálnak hazai és anyaországi folyóiratokban egyaránt, és minden bizony nyal hamarosan csatlakoznak a kötettel rendelkezők táborához. Ugyan az életkor szerinti felosztás helyett adekvátabb egy-, két- vagy többkötetes szerzőkre osztani a pályakezdőket, hiszen egy életmű indulhat idősebb korban is, ez a szempontrendszer alkalmat nyújthat arra, hogy röviden kitérjünk a nemzedékiség kérdéskörére is, melynek a Vajdaságban erős hagyománya van, a Symposion három nemzedéke vitathatatlanul nagy hatást gyakorol a mai írókra, költőkre is. 2009-ben a Híd folyóirat köré szerveződő ifjú szerzőkből alakult meg a Híd Kör, mely ma már egyesületként működik, és a legtöbb fent tárgyalt szerző a tagja. Noha láthatjuk, hogy érdeklődésük sokszí nű képet mutat, azonban fontos, hogy egységesen is meg tudnak mutatkozni a vajdasági irodalom legújabb generációjaként. A Híd Kör az utóbbi években egyre nagyobb hangsúlyt fektet a tehetséggondozásra, így több városban is tart műhelymunkákat, ahol közös gon dolkodással csiszolhatja, egyengetheti a pályakezdők sorsát. A fiatalok képzésében óriási szerepet játszik még a Középiskolások Művészeti Vetélkedője is, ahol a legtöbb alkotó először teheti magát próbára, miközben ösztönző, bátorító kö zegben, közösségben érezheti magát. A Vajdaságban viszonylag sok publikálási lehetőség is akad, így szerencsére évről évre jelentkeznek újabb és újabb, akár még a középiskolai éveikben járó tehetségek. S ha visszatekintünk az elmúlt évtizedre, kirajzolódik, hogy a vajdasági magyar irodalomnak ugyan voltak és vannak hullámvölgyei, de semmiképp sem halott, inkább most kezd feltámadni.