Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 7-8. szám - Smid Róbert: A kifáradás lehetőségei – a fiatal líra néhány összefüggő nyomvonala napjainkban
136 Tanos Márton „Nehéz így / falak nélkül” (Halmi Tibor: Az utolsó csatlakozás) „Azt az utat keresem, / ami egy biztató fasorral nyer / lendületet, erőt” – így indul Halmi Tibor első kötete, az Utolsó csatlakozás nyitóverse, az Aki ilyenkor című köl temény. (7.) Ez a felütés mintha a költői hang, a lírai megszólalás lehetőségeinek, útjainak felkutatását, a keresés performatívumát vinné színre, méghozzá a vers során leírt tájba belevetítve. Ez a finom, az önreflexív olvasást megengedő mozzanat azonban nem az egyetlen ilyen gesztus a kötetben. A kötet mottójából kiderül, hogy nem más, mint „Vidám bestiárium a magyar néplélekről”. Az ironikus mottó egyszersmind abban is eligazítja az olvasót, hogy a lélektani megközelítés fontos szerepet fog játszani a következő versekben. A hangkeresés előbb említett metaforájának szellemében valóban többféle hangoltságú verssel találkozhatunk a kötetben. Mivel az azonosítható megszólalásmódok mindegyike markáns jegyekkel bír, adekvátabb inkább különböző hangnemek megtalálásáról, mintsem kereséséről beszélni. Nagy különbségeket tapasztalhatunk például abban az egyes szövegek között, hogy a lírai én mennyire jelenik meg testesen, illetve hogy mekkora távolságot tart az adott verstárgytól (másfelől megfogva: mekkora közelséget enged meg magának a versek tárgyaihoz és szituációihoz képest). A kötetben olvasható versek egyik jellemző típusába olyan költemények tartoznak, amelyekben a beszélő háttérbe vonul, a hangsúly pedig a mesélés aktusára kerül, míg a másik típusba tartozó szövegek ezzel éppen ellenkezőleg, határozottan tematizálják a lírai énben zajló folyamatokat. Ha e tengely mentén tovább vizsgálódunk, azt tapasztalhatjuk, hogy a kötet első felében erős vonulatot alkotó, az éntematizációt mellőző versek leginkább intellektualizáltként vagy filozofikusként írhatók le (pl. Az őstulok árnyékában , Várakozás). Ezek sokszor bizarr hangvételűek, első olvasásra kevésbé fölfejthető asszociációs elvek alapján szerveződnek, eleinte nehezen nyílnak meg az olvasó számára. Jellemző rájuk, hogy néhol kifejtett, néhol indirekt utalások formájában igen gazdag műveltséganyagot mozgatnak meg. Nyelvileg izgalmasan barokkosak, szertelen, már-már túlhabzó, allegorikus képeket használnak, így leginkább mellérendelő logikán, képzettársításokon, metaforaláncokon alapulnak. Jól példázza ezt a látomásos vízióiban Bosch képszerkesztési elveit is megidéző, A pestis című szöveg: „világjárt rokonok szerint / a pestis olyan, mint Bosch / festményein az átlátszó üveglombikok, / a gömbök folyamatos, / tájidegen jelenlétre kárhoztatják / a benne élő nőket és férfiakat, / persze a rokonok is tévednek / mert már ők sem
