Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)

2022 / 1. szám - Orosz István: Emlékek apámról XIII.

92

vigasztaló is lehetne, ám ilyenkor mégis megijedek. Az, hogy a hangom az övé,

régóta tudom, mondják az ismerősök, olykor a telefonálók össze is tévesztettek

vele. Hang alatt persze csak a beszédhangot értem, hiszen énekelni, vele ellentétben, egyáltalán nem tudok. Mondják, az nem is hang, hanem hallás kérdése.

Mostanában vettem észre azokat a piros pontokat a bőrömön, amelyek rajta is

előjöttek. A legfurcsábbak a fogak. Az alsó fogsora öregségére szűkülni kezdett,

a középső fogat a többi addig taszigálta jobbról és balról, amíg ki nem hullt.

Ugyanezt veszem észre én is, még áll, birkózik a többivel, de tudom, mi lesz a sorsa.

Azt hittem, könnyebben tudok írni, ha elmúlik egy kis idő, ha távolabb kerülök tőle... rálátás, distancia... Aztán azt vettem észre, egyre közelebb vagyunk.

Tudom is, miért. Vagy legalábbis van rá magyarázatom, mért érzem így. A köztünk lévő távolság 26 év volt, illetve három hónappal több. Kiszámolom, pontosan: 9599 nap. Ennyi idős volt, amikor születtem. Nagy korkülönbség, amikor

az ember megszületik, aztán egyre kisebbnek látszik, de mégsem csökken sosem.

Illetve dehogyisnem. Attól a perctől fogva, hogy meghalt, megállt az öregedésben, én pedig követem, önkéntelenül is igyekszem, hogy utolérjem. Hogy befogjam. Máris hoztam rajta... mennyit is? Idemásolok egy szakaszt Rilke Negyedik duinói elégiájából.

(Tellér

Gyula fordításában)

Nincs igazam? Apám, kinek miattam

keserű volt az élet, mert belőlem

ittál, végzetem első rossz levéből,

s hogy nőttem, kóstolgattál újra s újra,

s idegen jövőm izén eltűnődve

pára-lepetten tekintetem figyelted –

apám, ki – hogy már meghaltál – gyakorta

rettegsz bennem, reményeimben, és a

közönyt, a holtak nagy, birodalomnyi

közönyét elhagyod csepp sorsomért,

nincs igazam?

Kalapot hord, svájcisapkát, fekete barettet, látom úgy is, hogy be van kötve a

feje – hajmosás után az úttörőnyakkendőmmel kötötte be, hogy meg ne fázzon.

Rémlik, mintha kucsmát is láttam volna rajta. Láthattam, mert akkora telek

voltak, hogy a boltok elé tett alumínium tejeskannák meghasasodtak, és a kint

felejtett macskák kettétörtek, mint a bot. Látom világosbarna irhabundában,

sokzsebű, kemény viharkabátban, tavaszi lódenben, később orkánkabátban is.

Nadrágszárán biciklicsipesz. Anyám kötötte a pulóvereit, mellényeit. Bordás,

csavart mintás, lustakötéses. Az esküvői öltönyének zakójában diplomáztam.

Az ódivatú, dupla soros, széles hajtókás, sötétkék zakó állítólag elég vagány