Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 7-8. szám - Télffy Ármin: Kifejezéstelen hiány (Az elektív affinitás poétikája Áfra János Rítus című kötetének példáján)
85 kísérlik domesztikálni. Azonban négyük személyes viszonyrendszerének autentikus építészeti architektúrájának létrehozásához hasonlóan a természet mértékre szabása is kudarcba fullad. A kvázi-kémiai cserebomlások által felszabadított fenséges komplexitás ellenáll mindenfajta uralásra irányuló kísérletnek. Goethe a regényben hajszálpontosan tematizálja, hogy mindenfajta emberi alkotás, teremtés archaikus alapjait semmivé foszlatta a modernitás elektív affinitásá ban gyökeredző, áradó komplexitás. A Charlotte születésnapjára eső építőünnepen a Lustgebäude (kéjlak) építőmestere beszédet tart, melynek központi mondanivalója az, hogy három pilléren nyugszik az építés ritualitása és az épület szakralitása. Az egyik, hogy legitim személy jelölje ki az építés megfelelő helyét, a másik, hogy jó legyen az alapozás és a harmadik, hogy hozzáértő legyen a kivitelezés. A rítust azonban megsértik, ugyanis a szerelmi cserebomlás hatására a megfelelő személy, Eduard helyett Ottilia jelöli ki az épület helyét, mégpedig sokkal kevésbé domesztikálható helyen, mint azt eredetileg tervezték. Ráadásul az alapkövet mésszel rögzítik, ami az emberi kapcsolatok elektív affinitását megvilágító kémiai tanmesében az oldhatóság példája volt. A természet architekturális alakítása éppen úgy sikertelen, mint az új autentikus létmódra épülő személyi kapcsolatoké. Nemcsak a tó gátja szakad át, a kéjlak építése marad félbe, hanem a közös valóság építészeti konstrukciója is kudarcot vall. Az értelemadó összefüggés architektúrájának létrehozása bábeli projektté válik . Az őszinteségre (sincerity) alapozott kapcsolati rendszert nem sikerül autentikussá alakítani. A regény az autentikus megszólalás keresésének tragédiá val végződő folyamatát ábrázolja. Áfra János Goethéhez hasonlóan az ábrázolás autentikus nyelvét kereső, kísérletező vegyész-művészként jár el, de míg nagy elődje mindent tudó elbeszé lőként uralta az alkotás nyelvét, addig a Rítus című kötet nyelvének szintaxisán az értelmezésnek tág teret hagyva emergálnak a komplex affordanciák. 18 Az affordanciák a környezet által felkínált cselekvési lehetőségek, jelen kontextusban a versek kínálta affordanciák, azaz potenciális értelmezések. Ez nem a nyelvi megelőzöttség posztmodern témája, hanem költői nyelvet szervező elektív affinitások által generált emergencia. Ingarden szerint az irodalmi művek sematikus látványokat kínálnak, amiket az olvasók saját tapasztalataik révén aktualizálnak.19 Áfra János kötetének autentikus létmódja abból szármatik, hogy a sematikus látványai általában nincsenek rögzítve a konkrét események terében vagy a tárgyi valóságban. A nyelvi elemek kvázi-kémiai elegyei hozzák létre azt a világszerűtlen világszerűséget, amelynek labirintusában releváns affordanciák után kutat az Olvasó-Thészeusz. A kötet recepciójában a nyelv önálló életre kelését több recenzens is ▼ 18 Vö. Williams, Daniel, Down the Slant towards the Eye: Hopkins and Ecological Perception, Victorian Literature and Culture, 2020, Vol. 48, No. 1, 127–154. 19 Ingarden, Roman, i. m., 272.
