Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)

2022 / 1. szám - Gyertyán, akác, cédulák (Buda Ferenccel Pál Sándor Attila beszélget)

7 nem a Pest utáni vágyódás. Meg aztán az ember fogja magát, felül a vonatra vagy a buszra, meglátogatja valamelyik barátját, elmegy kiadókba, szerkesztőségekbe. De ott élni? Nem. – Elsősorban az irodalmi érvényesülés szempontjából is kérdeztem ezt, mert hiszen sokan hiszik, hogy a fővárosban kell lenni, fizikailag is, mert ott történik minden. – Minden bizonnyal okkal hiszik ezt, de bennem nincs hiányérzet emiatt. Boldogabbá tesz, ha két-három sorból sikerül valami négykézláb dolgot kika­lapálni. – Budapest után következett Pusztavacs, és itt Hidas Antal nevét említhetjük meg. – Igen. ’63-ra már nagyon elegem volt ebből az életformából, például az ingázás­ból a Káder-dűlő és a munkáskerület között. Időben is sok volt, kétszeri átszál­lással – hacsak nem rohantam le gyalog a Rózsadombról a Visegrádi utcára. S aztán egyszer elnyafogtam e bánatomat Nagy Lászlónak. Azt mondta: ide figyelj, ott lakik a közeletekben a Hidas Antal, az Eszter utca elején. – Aki egyébként dilettáns költő volt. – Az volt, a szó szoros értelmében. Szeretett írni. Szóval azt mondja Nagy László, eriggy el hozzá, neki jó komája az Ilku Pál, a művelődési miniszter. Közbevágtam, hogy ne haragudj, de én nem. Nem. Azt mondta: ide figyelj, ha én mondom, nyugodtan fogadd meg a tanácsom, ez nem megalkuvás, vele teszel jót, mert legalább a vétkeiből valamit törleszt, ha neked segít. Így hát egy szép nyári napon becsöngettem. Ők fent laktak egy villának a fenti szintjén, lent személyzet volt, beengedtek. Joviálisan, kedvesen fogadott, széles orosz gesztu­sokkal, ami nem csoda, hiszen sok minden ráragadt a nagy földön az ott töltött évtizedek alatt. – Állítólag magyarul is elfelejtett. – Elképzelhető, de aztán elég jól megtanult újra. Könnyen kizökken az ember abból, amiből kizökkentik. De mondom, úgy fogadott, mint valami orosz úr. Hellyel kínált, kávéval kínált, megnéztem a könyveit, hatalmas könyvtárszobája volt, minden akkori kortárs magyar könyv megvolt neki. Beszéltünk erről-arról, ő is volt börtönben, én is voltam börtönben, lényegében ezzel mutatkoztam be. Egyszer csak átvonult egy idős hölgy a színen. Ő volt Kun Ágnes, Hidas felesége, Kun Béla lánya. S odaszólt, nem vitriolosan, csak kicsit ironikusan: „Na, mi az, tapasztalatcsere?” Azután a beszélgetés vége felé megkérdezte Hidas, hogy hát miért is jöttem végül is, és mondtam, hogy szeretnék továbbtanulni, legalább levelezőn, meg elmenni valahova tanítani. Jó, mondta. Átment a másik szobá­ba, telefonozott, majd visszajött, hogy legyen szíves menjen be holnap reggel a

Next

/
Thumbnails
Contents