Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 1. szám - Gyertyán, akác, cédulák (Buda Ferenccel Pál Sándor Attila beszélget)
8 minisztériumba, tudja, hol van. Mondom, igen. Menjen föl Ilku elvtárs titkárságára, ott már várni fogják magát. Nyár volt, akkor jöttünk vissza Fonyódról a nyaralásból, úgyhogy másnap bementem szandálban, rövidnadrágban a minisztériumba. Jelentkeztem a titkárnőnél, aki mondta, hogy Ilku elvtárs még nem jött meg, de tessék helyet foglalni. Aztán egyszer csak Ilku elvtárs is átvonult a színen, odabólintottunk egymásnak, öt perc múlva szólt a titkárnő, hogy legyen szíves menjen le, és ilyen meg ilyen számú ablaknál jelentkezzen. Lementem, jelentkeztem. Egy idős hölgy ült az ablak mögött, s amint rám nyitotta a szemét, azt kérdezte: ugyan milyen ügyben jött, hogy a miniszter elvtárs ilyen hamar intézkedett? Hát, mondom, börtönben voltam. Nagyot nézett. S így ennek köszönhetően engedélyezték, hogy továbbtanuljak levelezőn, és mehettünk Pusztavacsra, képesítés nélkül tanítani. Korábban is próbálkoztam én, bementem Juhász Ferencné Erzsike kíséretében a Pest Megyei Tanácshoz, mert kiszúrtuk, hogy fent, az Ipoly mentén, egy Perőcsény nevű községben megürült egy pedagógusállás. Megpályáztuk, de nem ment a dolog. – Szeretett tanítani? – Igen. Nem voltam igazán precíz tanár, de a gyerekekkel jó volt a kapcsolatom. Azóta is emlegetnek néha, felhívnak, meg-meglátogatnak ezek a kis tanítványaim. – Magyart tanított? – Tanítottam magyart, földrajzot, és volt, amikor testnevelést is. Olyan atlétákat lehetett volna kinevelni azokból a fiúkból és lányokból! Holu Gyurka a kislabdával hatvan métert dobott. Tóth Panna, akinek osztályfőnöke voltam, kicsi lány, olyan futó volt, mint a hétszentség. Egyszer egy járási sportszemlére beneveztem, el is kísértem Dabasra. Fölényesen megnyerte az ezer métert a korosztályában. Ekkor eszembe jutott egy nagy marhaság: nem indulnál el a középiskolásokkal is? De, tanár bácsi, elindulok! Egy negyedóra elteltével elindult a középiskolásokkal, és második lett. – És a későbbiekben, a Pusztavacs utáni iskolákban is, töretlenül szeretett tanítani? – Nem. Néha terhes volt. Nem jutottam hozzá a magam dolgaihoz. Aztán egyre többször latolgattam, hogy most már abba kéne hagyni. S egyszer, egy nyári szünet alkalmával a vonaton találkoztam tanítványokkal. A Balatonra tartottunk a feleségemmel, s egy állomáson megállva, a másik sínpáron álló vonatból, a nyitott ablakon át egyszer csak hallom, hogy: csókolom, tanár bácsi! Na mondom, még egy esztendő. Hajlítható voltam, mint a nádszál – egy darabig. – A Pusztavacsra kerüléssel egy időben, 1963-ban jelent meg az első verseskötete, a Füvek példája. Hogyan emlékszik a megjelenés körülményeire?
