Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 6. szám - Papp István: Népi kommunisták Erdélyben (Főcze János: A Madosz)
121 Papp István Népi kommunisták Erdélyben Főcze János: A Madosz A mögöttünk lévő két évtizedben a magyar társadalom és értelmiség Erdéllyel, illetve tágabb értelemben véve a Romániában élő magyarsággal kapcsolatos gondolkodása jelentős mértékben megváltozott. Nem csupán a jelenre gondolok, hanem a lélekszámában legbőségesebb, s a legszerteágazóbb hagyományokkal bíró határon túli magyar közösség múltjával kapcsolatos elbeszélésekre és emlékezésekre is. Az 1989/90-es rendszerváltás idején az erdélyi magyar közösséget a szélesebb hazai nyilvánosságban reprezentáló személyiségek (Király Károly, Sütő András, Kányádi Sándor, Domokos Géza, a történészek közül Benkő Samu, Imreh István, Demény Lajos, Jakó Zsigmond) szinte kivétel nélkül az 1945 után színre lépő, jobbára paraszti sorból felemelkedő értelmiségi nemzedék sorát erősítették. Nem csupán a hozzájuk tartozók, hanem az utánuk következő, nem kis részben az apák ellen lázadó generáció tagjai közül is számosan már csak az Ég magasságából tekintenek a Szamos és az Olt partjára: elég Cs. Gyimesi Évára, Egyed Péterre, Szőcs Gézára vagy Ágoston Vilmosra utalnunk, mint az 1960-as, 1970-es években színre lépő kiemelkedő képességű irodalmárokra és filozófusokra. Ha manapság Erdélyről szólunk, ezek az emberek kevésbé kerülnek szóba, vagy ha mégis, életútjuk erőteljes leegyszerűsítésével számolhatunk. Az a tény, hogy ők a magyar baloldal történetének fontos alakjai, és élettörténetük beilleszkedik ebbe a tradícióba, pontosabban szólva nem beszélhető el a különféle egymással rivalizáló és együttműködő baloldali hagyományok nélkül, nemigen kerül szóba. Furcsa állapot ez, hiszen a kisebbségbe szorult erdélyi magyarság pusztán helyzeténél fogva, szinte per definitionem rá volt utalva arra, hogy érzékeny és elfogadó legyen a különböző emancipatorikus mozgalmak és ideák iránt. Az előbb említett, egymással nemegyszer perlekedő írók, költők, esszéisták, filozófusok minden eltérésük dacára valahol úgy kapcsolódnak egymáshoz, mint egy hol fényesebb, hol rozsdásabb, de el nem szakadó lánc szemei. Példának okért a pályakezdő Szőcs Gézának Herder-ösztöndíjat ajánló Sütő András egyik rövid elbeszélésében így töprengett: „Jómagam, hogy évekig törhettem a fejem, mi bűne lehetett, és mit vétett Méliusz József, Csőgör Lajos, Jordáky Lajos, Demeter János, meg annak előtte Kurkó Gyárfás is, kissé boldogtalan módon azt kérdeztem tőle: – Hát mi volt Edgár? Mire megállt a peripatetikus mozgásban, karját kitárva föl-
