Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)

2022 / 6. szám - Borbíró Aletta: Az idegen test (Fodor Barbara képeiről)

88 Borbíró Aletta Az idegen test Fodor Barbara képeiről „szemeim esőfelhők / megerednek a rajzlapra / gyorsan beszívja könnyeim / mielőtt kitapinthatnád / a nedves részeket” – olvasható Fodor Barbara Esőfelhők1 című versének nyitósoraiban. A szövegnek már a felütése is tematizálja a képzőművészetbeli érdekeltséget, a folytatásában pedig megjele­nik a szexualitás, a nőiség, amelyek Fodor képeinek fontos témáját adják. Jól látható az irodalom és a képzőművészet közötti tematikus kapcsolat, viszont a képeket közelebbről megnézve az is feltűnő, hogy a kollázsra épülő képekbe szövegek is bedolgozódnak, vagyis nemcsak a szexualitás és a nőiség jelenti a közös pontot a két művészeti ág közt, hanem az is, hogy megjelennek egymás­ban, egymásba nyúlnak. Fekete, vörös, fehér és szürke színek dominálnak Fodor képein, a korábbi alko­tásaihoz képest pedig a színpaletta bővülését láthatjuk. A 2017-es, Új Bekezdés en 2 megjelent grafikák például fekete-fehér munkák voltak, többségében filctollraj­zok, a hibrid, szétdarabolt, újraalkotott testek domináltak, amelyek az absztrakt és az afrikai törzsi ábrázolás keveredésének nyomát is magukon viselték az önarc­képre épülő alkotások mellett. Jelen válogatásban többféle cezúrát is felfedezhetünk. Az egyik a színhasz­nálathoz kötődik, konkrétan a piros vagy vörös megjelenéséhez, illetve annak hiányához; a második a kollázsoló-, montázsolótechnika alkalmazásához; a harmadik pedig az iterációhoz, hiszen bizonyos képek figuratív- és színvilága ismétlődik, variálódik, míg a válogatásban akadnak olyanok, amelyek nem helyezhetők bele a ciklusba; a negyedik pedig az emberi alakok megjelenítésé­ben mutat fel különbséget. Mégis az látható, hogy egységes koncepciót követ­nek az alkotások, szinte ciklust alkotnak. A továbbiakban ezeket a cezúrákat és egyezéseket érintve tekintem át Fodor műveit. A vörös és piros szín, bár megjelenik azon a képen, amelyen egy férfi látható félprofilból, mégsem válik a kép centrumává, a periférián marad, míg a válogatás második darabján, a fekete-fehér alkotáson nem láthatók más ▼ 1 Fodor Barbara: Esőfelhők. Holdkatlan , URL: http://holdkatlan.hu/index.php/szepirodalom/vers/8644-fodor-barbara­esofelhok. (utolsó letöltés: 2020. 10. 10.) 2 A képek elérhetők az alábbi linken: http://www.ujbekezdes.hu/2017/09/29/fodor-barbara-grafikai. A korábbi képei megte­kinthetők még az Alföld 2018/2-es számában vagy a Holdkatlan weboldalán http://holdkatlan.hu/index.php/bongeszes/2426-fodor-barbara-1 és a http://holdkatlan.hu/index.php/bongeszes/2431-fodor-barbara-2 linkeken.

Next

/
Thumbnails
Contents