Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 6. szám - Murzsa Tímea: A festés mint messianisztikus tett (Pap Károly: A nyolcadik stáció)
84 követik. Jézus keze engesztelően nyugszik az asszonyok összeborult fején, arca levegő után, égnek tárja magát, de már mosolyog is egyúttal, s éppen beszélni készül, súlyosan zihálva... Lefelé a városig egy hosszú processzió látszik, mintha az egész emberiség elmaradva bár s végtelenül lassan, de azért jönne mögöttük a Golgota felé, és Jézus, a maga özvegyeivel s katonáival, csak valami élcsapat lenne... Itt-ott hollók keringülnek Jézus feje felett, s nap iszonyún, forrón, vakítóan süt...72 A stációkép készítése során mintha a festmény együtt változna az alkotójával. Leviát úgy dönt, hogy meg kell érlelnie magában Krisztus történetét, át kell élnie azt minden elemében.73 Ez a gondolat ismét azt sugallja, hogy a távolság a Megváltó és a hétköznapi ember Leviát között feloldható. A művész először a csecsemő Jézust festi meg, pontosabban annak bölcsőjét, majd az őt jelképező kisbárányt. Ezalatt az időszak alatt úgy is viselkedik, mint egy gyermek: „a dünnyögésből halk dudorászás lett, egész ének, füttyszóval keverve... Mindez azonban mindég gyors, vidám volt, pattogó s főképpen pajkos, s csak addig tartott, amíg, mint az úrfi mondotta, Jézuska a bölcsőben ringott.”74 Azonban amikor eljut a kereszten lévő Krisztus alakjának megfestéséig, viselkedése ismét átalakul: „Kibírhatatlan! – tört ki Leviátból az emésztő fájdalom, s vadul mutogatott körös-körül a vázlataira: – utálat, béklyó, csömör, gyalázat!”75 Ennek a hirtelen támadó dühnek nemcsak az az oka, hogy „átveszi” Krisztus szenvedéseit, hanem az is, hogy maga is viaskodik Krisztus alakjának megfestésével. Érzése szerint Jézus-ábrázolása nem mérhető ahhoz a képhez, amely az özvegyek és az ő fejében él. Fontos kiemelni, hogy elgondolásában Jézus alakja tehát nem egy vallási „idea”, hanem az asszonyok és saját hite által kialakított kép76 – ez a mozzanat ismét a vallás szekularizálásához tartozhat. A festő az eredeti tervei szerint a főbíró alakjának felhasználásával akarta megfesteni Jézust, azonban ezt nem képes véghezvinni, mert nem tudja hozzá megtalálni a szeretetet magában.77 Nehézségei miatt elfelejti koncepcióját, és inkább egy „Fogoly Krisztust” fest saját élményei alapján.78 Ez a fogság egyrészt ▼ 72 Uo., 44. 73 Lásd még: „az egyetlen lehetőség, a festés első kísérlete: a Krisztus-kép befogadása, Krisztus szenvedésének átélése”. Beney, „Pap Károly Krisztusa”, 461. 74 Pap, A nyolcadik stáció, 52. 75 Uo., 75. 76 Erre az elképzelésre rímel a Zsidó sebek és bűnök istenképe: „Az isten saját egyéni sorsunk végső elvonatkozása.” Pap Károly, Zsidó sebek és bűnök (Budapest: Kosmos Kiadó, 1935), 15. 77 Ez akkor is megjelenik, mikor a kép leleplezésekor találkoznak: „Leviát révetegen figyelte a főbírót s önmagát. Ijedten érezte, hogy semmi sem változott bennük. Mindketten ugyanazok, aki voltak.” Pap, A nyolcadik stáció, 103. 78 A Fogoly Krisztust Beney Zsuzsa zsidónak látja: „A Fogoly Krisztus a zsidó reménytelenség arca.” Beney, „Pap Károly Krisztusa”, 213. Én erre nem látok bizonyítékot a szövegben.
