Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 6. szám - Murzsa Tímea: A festés mint messianisztikus tett (Pap Károly: A nyolcadik stáció)
71 Murzsa Tímea A festés mint messianisztikus tett Pap Károly: A nyolcadik stáció Pap Károly A nyolcadik stáció című műve a szerző második regénye, mely először 1931-ben jelent meg folytatásokban a Nyugat ban, majd 1933-ban könyv formájá ban is kiadták. A szöveg nem kapott akkora visszhangot, mint Pap előző műve, a Megszabadítottál a haláltól, a fogadtatás pedig vegyes volt. A kötet egyes értelmezői szerint a szereplők pusztán eszméket testesítenek meg,1 és a karakterek emiatt egydi menziósak.2 Lichtmann Tamás a széttartó cselekményvezetést tartja A nyolcadik stáció legnagyobb hibájának: „[Pap Károlynak] a sokszálú cselekményt nem sikerül végig összefognia, egységes keretbe foglalnia, a konfliktusok szükséges arányának egyensúlya többször megbomlik.”3 Ez a gondolat arra utal, hogy a festő Leviát története, mely a szöveg első kétharmadát dominálja, nem teljesen szervesül a szöveg második felével, ahol a konfliktus Giza és a főbíró között bontakozik ki – Leviát a regény ezen részében gyakorlatilag nincs is jelen.4 Ehhez kapcsolódik, hogy A nyolcadik stáció műfajának meghatározása is nehézségekbe ütközött: voltak, akik a festő főhős története mentén művészregényként értelmezték;5 míg más recenzensek a „hatalom” és a „szegénység” harca miatt a társadalomrajz műfajához kapcsolták.6 Véleményem szerint a kétféle irány nem feltétlenül zárja ki egymást, hiszen például a klasszikus német művészregényekben meghatározó a művész–polgár ellentét, gyakori toposzuk továbbá, hogy a társadalom ellehetetleníti a művész ▼ 1 A szereplők „[n]em annyira alakok, hanem inkább eszmék.” Rónay György, „A nyolcadik stáció”, in Megváltás. In memoriam Pap Károly, szerk. Csűrös Miklós, 72–74. (Budapest: Nap Kiadó, 2006), 73. 2 „Pap Károly alapműfaja: a parabola. [...] Pap Károly ezt a műfajt ösztövéren kezeli, itt-ott mégiscsak túl kevés élet húsosodik az ő meséire. [...] Pap Károlynál az alakok, a nyelv meglehetősen egyrétűek, s a szimbolizmus szörnyetege időnként elásítja magát. Eddig megjelent kisebb műveiben ez a fogyatkozás csak helyenként bántó (pl. A nyolcadik stáció elején).” Németh László, „Pap Károly”, in Csűrös, Megváltás..., 43–50., 49–50. Lichtmann Tamás is hasonlóképpen gondolkodik, legalábbis a főszereplőt illetően: „Leviát jelképes alak, elvont eszmék megtestesítője, aki példázatos küzdelmet vív az anyaggal a hitért és megváltásért; a főbíró és a vénlány viszont a gonoszság és hatalomvágy, illetve a szeretet és önfeláldozás példaszerűségén túl elsősorban kiválóan egyénített és lélektani hitelességgel, realistán ábrázolt életteli alakok” Lichtmann Tamás, „Utószó”, in Pap Károly, A nyolcadik stáció, 183–194. (Budapest: Múlt és Jövő Kiadó, 1998), 186. 3 Uo. 4 Lichtmann Tamás, Az igazságkereső. Pap Károly (Budapest: Múlt és Jövő Kiadó, 2001), 232. 5 Lásd: „nem lehet reálisan ábrázolni a társadalmi világot akkor, ha ez a történetben nem reális környezetként, hanem szimbólumként szerepel. A nyolcadik stáció »belül« történik: a művész, s azontúl az ember emberfeletti lehetőségeinek határait próbálgatja.” Beney Zsuzsa, „Pap Károly Krisztusa”, Vigilia 24, 8. sz. (1959): 459–468., 461. 6 Erre utal Rónay György megjegyzése: „Voltak, akik a szociális gondolat diadalát ünnepelték A nyolcadik stációban. A főszolgabíró erkölcsi bukásában a vaksi Hivatal kudarcát látták, ellenszenves alakját szembeállították az elnyomott faluval, a bűnökbe hajszolt, jogtalan néppel. Mi úgy érezzük, ez a szimbólumkeresés igazságtalanság a művel és a művésszel szemben.” Rónay György, „A nyolcadik stáció”, in Csűrös, Megváltás..., 72–74., 74.
