Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 6. szám - Lengyel András: Az értelmiségivé válás cselédlépcsőjén II.
41 évtizedes, bár többször is megszakadó kapcsolat köztem és a lap között. Ennél is fontosabb lett azonban számomra, hogy eközben megszületett – idővel barátsággá erősödő – személyes érintkezésem Iliával, aki nekem ugyan soha nem lett tanárom, de akitől rengeteget tanultam, s amikor a nem kellően tájékozottak, az Iliatanítványok közé sorolnak, soha nem tiltakozom e besorolás ellen. Ami formálisan nem történt meg, informálisan, gyakorlatban mégis bekövetkezett. Megképződött az engem a magyar szellemi élethez, ezen belül, közelebbről az „egyetemes” magyar irodalomhoz kapcsoló talán legfontosabb szál. A Tiszatáj ekkoriban, 1971 és ’75 közt jutott története legmagasabb pontjára, Ilia előbb főszerkesztő-helyettesként, majd főszerkesztőként az egyetemes magyar irodalom (akkor sokak által legjobbnak tartott) folyóiratát teremtette meg. Egyénileg is a legjobb életkorban s a legjobb formájában volt (1934-ben született), dinamizmus és tapasztalat már együtt jellemezte. Szerkesztői „ötlete” voltaképpen roppant egyszerűnek látszik, az egyetemes magyar irodalom folyóiratát akarta megteremteni, két összefüggésben is. Nemcsak a hazai írók műveiből válogatott, de a határokon kívüliekből is, Erdélyből, Csehszlovákiából, Jugoszláviából, mindenhonnan, ahol magyar irodalom létezett. Már éltek kapcsolatai az emigráns („nyugati”) magyar írókkal is, bár ezek beemelése a lapba igazában még nem történhetett meg. Ehhez az irodalmi reintegrációhoz széles körű kapcsolatrendszer, sokirányú érzékenység, kvalitás fölismerőképesség, s egyáltalán nem utolsósorban nagy óvatosság, sőt bölcsesség kellett. Mindez Miskában adott volt, egy személyben egyesítette mindezt. S hosszú, negyedszázados mesterséges amnézia után revelációszámba ment ennek a fragmentumaira szakadt irodalomnak a virtuális újraegyesítése. Egy-egy összeállítása, szemlézőanyaga, itthon addig nem, vagy nemigen ismert íróknak és jelenségeknek bemutatása figyelmet keltett, elsüly lyedt világokat fedezett föl. A lokális folyóiratból, kiemelve a keresgélés (s az időről időre fejét a lapban újra fölütő provincializmusból), csakugyan egyetemes, Szegeden szerkesztett összmagyar folyóiratot csinált. De ez a, mondjuk így, vízszintes kitágulás nem egyetlen eleme maradt a lapnak. A minőségre is figyelt, s az időben megszakadt folyamatok helyreállítására is törekedett. Elhallgatott, vagy nem megérdemelt súlyuk szerint nyilvánossághoz jutott írókat is tényleges súlyuk szerint, kiemelten szerepeltetett – így lett például fontos szerző a lapnál Németh László. Az Ilia-féle Tiszatáj at sokszor félreismerik, valami „népi” folyóiratot látnak benne. Ez nem teljesen véletlen félreértés, hiszen tematikailag is, sok szerzője (pl. Illyés) kiemelt szerepeltetésével is csakugyan a népi irodalom legjobb hagyományait jelenítette meg. S azok is, akik a háttérben segítségére voltak, e hajdani mozgalom rokonszenvezőihez, utóhadához tartoztak. „Posztnépiek” voltak. Az állambiztonsági szolgálat, a III/III emberei maguk is, a múltból merítve képzeteiket, így látták ezt. (A megfigyelési dossziék ügy megnevezése, jellemző módon, erre utalt, „Subások” néven emlegette őket.) Akik azonban így értelmezték Ilia
