Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 1. szám - Orosz István: Emlékek apámról XIII.
65 ki, amelyre a legtöbben voksoltak, szóval tényleg a lehető legdemokratikusabb megoldást. Talán mondanom sem kell: Kaszparovnak sosem volt ilyen könnyű győzelme. Akkoriban ismerkedtem meg Szőcs Gézával. Írd meg, mondta. Hosszú esszé kerekedett belőle. Megpróbálom elképzelni... címmel. Az általa szerkesztett Elárvult szabadság című kötetben 2008-ban jelent meg. A kecskeméti színházban volt a bemutató, ott készült róla az a nevezetes fénykép, Iszkanderé, amikor egy vörös rózsával a szájában jelenik meg a színen. Jún. 17. (hétfő) Orosz Istvánék tegnap este érkeztek meg Finnországból, István holnapután egy hétre Belgiumba megy. Vajon miért? Szűkszavú válaszaiból nem lehet kiigazodni. Azért kezdett el Orosz Istvánnak nevezni a naplóban, hogy Borsos Istvántól, Andi párjától, gyermekeinek apjától megkülönböztessen. A különbségtétel persze csak olyankor vált szükségessé, amikor mindketten Kecskeméten voltunk, ami azért viszonylag ritkán esett meg, mert Borsos Stuttgartban élt, több-kevesebb rendszerességgel onnan ingázott haza, én meg Budakesziről. Ha Borsos távol volt, néha a szüleim vigyáztak Imolára és Bálintra, különórákra vitték őket (zongora, foci, sakk), sőt apámat Andi olykor a föltorlódott iskolai dolgozatok átnézésére is befogta. Hogy miért mentem Belgiumba, már nem tudom, nyilván valami munkaügy lehetett, ha egyedül utaztam. Húsz évvel korábbi bosszantó szűkszavúságom most visszaüt. Egy következő, szept. 22-i jegyzet szerint New Yorkba is elrepültem. Erről sem beszélhettem sokat, de legalább tudom, miért mentem, s talán azt is, miért lehettem – apám kifejezésével – megint csak szűkszavú. Az előző évről elhalasztott princetoni kiállítást kellett megrendeznem. Marlenáéknál laktam, s összebarátkoztam lengyel férjével, Maciek Danilewicz-cel, aki repülni is elvitt. Amikor kétszemélyes sportrepülőjén fölszálltunk, akkor árulta el, először repül oktató nélkül. Különös érzés volt New Yorkot látni a magasból egy évvel a World Trade Centert megsemmisítő repülőtámadások után. Az egyetemen – Einstein egyetemén – egy tudomány és művészet kapcsán rendezett konferenciát is végigültem – a Rómában megismert Doris Schattschneider mellett ott volt a Hargittai házaspár. Egyik este Herschel Rabitz professzor vendégei voltunk, meglepve láttam, hogy a nagy becsben tartott M.C. Escher-litográfiák mellett nekem is lógott néhány képem a falán. Úgy tűnt, Doris tanácsait követve vásárolgatta műtárgyait. A princetoni galériás (Marsha Child) mellett a kansasi kurátor (Lance Barton) és a connecticuti műkereskedő (Jeff Price) foglalkozott a munkáimmal, illetve Al Seckel, a magát hol fizikusként, hol tudománytörténészként aposztrofáló különös „professzor”, aki egyre-másra jelentette meg a vizuális illúziókról szerkesztett könyveit. Legismertebb a Masters of Deception (A megtévesztés mesterei), amelyben Giuseppe Arcimboldo, Salvador Dalí, M. C. Escher és Rex Whistler mellett az én műveimet is bemutatta. Talán épp ekkor, a princetoni kiállítás idején történt,
