Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 5. szám - Muszatics Péter: A 20. század mítoszai
69 szövege szerint – mindez csak próbálkozás: az ágaskodónak is megvannak a határai, megismerése véges, látóköre nem széles. Igazi „Mahnmal” ez, emlékmű, figyelmeztet és emlékeztet 20–21. századi vágyainkra és korlátainkra, gondolom, amikor az Inn hídján Simbachból átmegyünk Braunauba, azaz Bajorországból Ausztriába. Határhíd volt ez régen is, masszív vas tartópillérekkel, az osztrák oldalon ünnepélyes kapuval, tetején hatalmas, kétfejű sassal, az Osztrák–Magyar Monarchia címerével. A határ most, az Európai Unión belül, szimbolikus, a híd képe pedig prózaibb: miután a nácik fölrobbantották, sokkal egyszerűbb formában építették újjá. A kiterjesztett szárnyú, az aranygyapjút tartó kétfejű sasnak nyoma sincs. A ködben keskeny polgárházak tűnnek elő, szürkén, girbegurbán, néhol megbarnulva. Szabályosságuk a régi festményen, amit később a városban egy könyvesboltban láttam, még szembetűnőbb, ahogy a céhek szigorú szabályai is: a pékek, szűcsök, szabók, cipészek, késesek, kalaposok, bőrcserzők, hentesek, asztalosok és mások élete Braunau falai között évszázadokig józannak és unalmasnak tűnt. Az életnek, mint bármelyik európai városban, megvolt a ritmusa, megvoltak a korlátai, de a biztonságérzetet adó keretei is. Minden céhnek megvolt a maga védőszentje és ünnepnapja, a munkát szabályozó írott és az érintkezési formákat meghatározó íratlan szabályrendszere. A 19–20. században éppen ezeket a helyi kereteket és korlátokat bontották le és helyettesítették új ideológiákkal, mítoszokkal, ünnepekkel. A céh védőszentjének ünnepéből például így lett – nemzeti és szocialista államokban egyaránt – május 1. a munka uniformizált-mitizált ünnepe. Braunaut egy bajor herceg halála után a Habsburgok foglalták el, nem is olyan régen, a 18. század második felében, heves harcok után: a város központjában, a Stadtplatzon máig őrzik egy osztrák ágyúgolyó nyomát. A Bajorország iránti vonzalom még mindig erősebbnek tűnik Ausztria realitásánál – és ez a Braunauban született Adolf Hitler személyiségéből is megmagyaráz valamit. Talán azért is érdemes ide München felől utazni, mert ebből a perspektívából jobban előtűnnek bajoros jegyei. Braunau ugyanakkor határváros, nemcsak osztrák és bajor: városi és vidéki, polgári és paraszti kultúra is összeolvad az Inn völgyében. Lehetne Bajorországban vagy Csehországban is – és Hindenburg, a német elnök tévesen, de bizonyos értelemben ideillően nevezte karrierje kezdetén „cseh őrvezetőnek” Hitlert. A félreértést az okozta, hogy Észak-Csehországban is akad egy Braunau – Broumov – nevű városka, ami hasonlít is felső-ausztriai névrokonára. Ebben a kissé lekezelő és felületes torzításban-sarkításban sincs semmi rendkívüli, a városok, nevek, terek, házak Ausztriában, Bajorországban és Csehországban nagyon hasonlóak, rímelnek és ismétlődnek. A legérdekesebbek persze a különbségek – de ezek egy kívülállónak alig tűnnek föl, nekik a sokszínű közép-európai régiók gyakran összemosódnak. Ha egy 1900 körüli térképen nézzük Braunaut, látjuk a geopolitika – és a nehezen körvonalazható vonzalmak – realitását: a város az Osztrák–Magyar Monarchia
