Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 5. szám - Muszatics Péter: A 20. század mítoszai
68 Muszatics Péter A 20. század mítoszai 1. – Hogyan lehetséges ez? – kérdezi a feleségem, miközben a Sztálint ábrázoló pólókat és bögréket, kulacsokat és tányérokat, tollakat és bicskákat, kis szobrokat és bekeretezett fényképeket, kitűzőket és öngyújtókat nézegetjük Goriban a Sztálinmúzeum ajándékboltjában. Sztálin sarlók, kalapácsok és vörös csillagok között mosolyog és pipázik a fényképeken, az egyik pólón vagányul ül egy motoron, a másikon búzakalászokat, a harmadikon egy kislányt ölel át, egy borosüvegen generalisszimuszként pózol, egy hógömböt fölrázva pedig fiatalon tekint ránk, miután a gömb műhóvihara után lassan leszállnak a műhópelyhek. – Ő nyerte meg a háborút – válaszolom. De nem vagyok biztos abban, hogy ez ilyen egyszerű. Hogyan lehetséges ez? A győztesnek mindent szabad? Ilyen egyszerű lenne? Grúziában, nem sokkal később Münchenben és Braunauban is volt alkalmunk gondolkodni erről, és főleg a két diktátor szülővárosaiban megtapasztalni azt, hogy évtizedekkel – sőt, lassan egy évszázaddal – az uralmuk után hogyan viszonyulunk Sztálinhoz és Hitlerhez. 2. Braunauba Bajorországból érdemes utazni, München felől, autópályán, az Inn és az Isar között, be-betérve kisvárosokba és falvakba. Ha még köd is terjeng az Autobahnon, az út mentén valószínűtlenül karcsú tornyokon ülő kövér hagymakupolákat látunk, és november van, nehéz megszabadulni a megszokott Bajorországérzetektől. Erdingben barátságos a csapos, remek a Weisswurst és a búzasör. Az utcákon a 20. század előtti történelem nyomai keverednek az Amerikát idéző anyagi jólét jeleivel. Mindez már-már banális, biztonságot ad és telít, sőt bódít, mint a gyomrot a sok étel és ital. Egy közeli kis faluban, Steinkirchenben megnézzük a barokk templomot és az emlékművet az 1939 és 45 között elesett falubeliek neveivel, „Dank und Ehre unseren Kriegern”, írják, a „Held” szó használatától tartózkodnak, „harcosok” voltak a katonák, nem „hősök” – ez a cím csak a győzteseknek jár. A templom mellett, a buszmegállóban kis kék, sárga, piros köveket helyeztek el, epret festettek az egyikre, pillangót a másikra. Kettőre írtak is: a „remény”, a „béke” és a „szeretet” őszinte, gyermeki vágya rímel a vele szemben álló faszoborra. Vékony, ágaskodó férfialakot ábrázol, aki igyekszik a templomtorony mögé nézve „átlátni” és megérteni a világot, távolabbra tekinteni, de – a szobrász, Roger Löcherbach mellékelt
