Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 5. szám - Lengyel András: Az értelmiségivé válás cselédlépcsőjén I. (Szegedi főiskolai éveim – lapok egy önéletrajzból)
49 is őrzi történetileg kialakult saját habitusát. Szeged asszimiláló város, a szó minden értelmében. Etnikumokat és kultúrákat egyaránt magába olvaszt. Ehhez a szerephez persze mindig is szükséges volt az az intézményrendszer, amely a Víz után fokozatosan alakult ki, s melynek legfontosabb elemei együtt regionális központtá teszik a várost, olyan központtá, amely egyes területeken akár Budapest kulturális infrastruktúrájával is vetekszik. A „körtöltésen kívül” sem hagyható figyelmen kívül. Ez az intézményrendszer a maga módján kerek egész, a modern élethez szükséges valamennyi, egymáshoz viszonyítva nagyon különböző, együtt mégis komplementer intézmények rendszere megtalálható itt. Megvan itt a helyi és a regionális igazgatás valamennyi szervezete, a „városházától” a „megyéig”, a jogszolgáltatás szervei (ugyancsak városi és megyei bíróságok formájában), az egészségügyé (rendelőintézetek, kórházak, klinikák formájában, saját igazgatással) stb. A teljes vertikumot itt s most nem is érdemes fölsorolni. De itt is megemlítendő, hogy, a közvetlen napi gazdasági szükségletek alól részlegesen fölszabadítva, lényegében teljes körű a kultúra intézményrendszere is. Szeged régtől fogva iskolaváros. Nem csak a mindenhol kötelezően fönntartott alsófokú (korábban elemi, az utóbbi évtizedekben általános) iskola van meg itt nagy számban, de a teljes vertikum, föl az egyetemig. Középiskolái közül hajdan a piarista gimnázium, az utóbbi évtizedekben az egyetemhez is kapcsolódó Ságvári (s részben a Radnóti) Gimnázium a teljes magyar mezőnyben előkelő helyet foglal el. Megvan a városban a művészeti képzés középfokú iskolája, képzőművészetben éppúgy, mint zenében stb. S főiskolák és egyetem sajátos hálózataként a felsőoktatás is jelen van. Az 1920-as évektől helyben zajlik a pedagógusképzés (polgári iskolai tanárképző, majd pedagógiai főiskola formájában), 1921-től működik az univerzitás is, amelybe olykor beletartozik, olykor önállósulva külön létezik az orvostudományi egyetem. Szegedre kerülésemkor emellett már a tudományművelés oktatástól különváltan, akadémiai kutatóintézet(ek)ben gyakorolt változata is élt. De a tudományos és kulturális életet kiszolgáló, azt mint speciális infrastruktúra lehetővé tevő intézmények is megvannak. Egyebek közt két nagy könyvtár, a Somogyi Károly adományából a Víz után megszületett és sokáig egyeduralkodó Somogyikönyvtár, valamint az egyetem égisze alatt 1921-től működő Egyetemi Könyvtár. (A hivatalos nevek persze az idők folyamán a kelleténél többször változtak, itt is, ott is. A lényeg azonban megmaradt, sőt az állományadatok szerint a fejlődés, ha nem is mindig töretlen, irányát tekintve állandó.) De az igazgatás irattermelő gyakorlatából idővel kinőtt a levéltár intézménye is, helyi és megyei feladatkört egyesítve, kiszolgálva a történeti kutatást. S a városhoz több mint százhúsz éve hozzátartozik a Somogyi-könyvtár keretében, „suba alatt” megszervezett múzeum, amely nagyon gyorsan kinőtte eredeti helyzetét, s volt idő, amikor – az egyetem mellett – a szegedi kultúra emblematikus intézményeként működött. Egyaránt szolgálva a régészet tudományát, a képzőművészetet, sőt a helyi viszonyokat föltér-
