Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 5. szám - Lengyel András: Az értelmiségivé válás cselédlépcsőjén I. (Szegedi főiskolai éveim – lapok egy önéletrajzból)
50 képező természettudományi kutatásokat stb. A múzeum az egyik legjelentősebb vidéki magyar közgyűjtemény, legnagyobb arányú föllendülése éppen Szegedre kerülésem évtizedében indult meg. S itt a színháznak is mindig missziója, kiemelt szerepe volt. A hajdani faszínháztól a megépült, majd leégett, majd újra fölépült kőszínházig, sőt tovább, egészen az évtizedek óta nagy tömegeket vonzó Dóm téri „szabadtériig”. A szegedi színjátszás, bármily sok kanyarral, előre- és visszalépéssel tarkítottan is, külön nagy fejezet a magyar színjátszás történetében. A „világot jelentő deszkáin” olyanok pályája indult vagy lendült föl a karrier magasába, mint Jávor Pál, Páger Antal, Kiss Manyi, s egy-egy kőszínházi vagy szabadtéri előadás erejéig szinte minden nagy művész föllépett itt. Évtizedekig nagyon erős volt az operajátszás is, amelyet olyanok nevei fémjeleztek, mint Vaszy Viktor vagy Gregor József. Sajtója, nem is véletlenül, másfél évszázada erős, hosszú évtizedeken keresztül pedig a vidéki újságírás élvonalában mozgott. Olyan lapjai, mint a Szegedi Napló, vagy a ma is létező Délmagyarország a helyi közélet alakítója és krónikása, az iroda lom, s általában a kultúra melegágya volt. Az ezekben a lapokban is dolgozó klasz szikusok, mint Mikszáth, Tömörkény, Móra és Juhász Gyula a magyar irodalom ki nem iktatható jelesei lettek. És sokan, ha csak átutazó íróként is, pályájuk egyegy fontos szakaszát itt töltötték. Közülük kettő: József Attila és Radnóti Miklós nélkül nincs is magyar irodalom. De jelentős pozíciói alakultak ki az újságírástól egyre inkább elkülönülő irodalomnak más intézményekben is. 1947-től máig megjelenik a Tiszatáj, a magyar folyóiratok egyik legnevesebbike. Ez az itt csupán éppen csak fölvillantott intézményrendszer nem mindenkinek egyaránt fontos elemekből épül föl, nem él mindenki mindegyik intézmény szolgáltatásaival. De az összhatás, amely a mindennapi életben szinte észrevétlenül mégis kialakul, az egész városra kihat, megadja légkörét, azt az atmoszférát, amelyet a „szegediség” szóval lehet jelölni. S mint lehetőség, amellyel, ha szükséges, élni lehet, a legkülönbözőbb igények számára adott. Az itteni összprodukció, s még inkább ez a lehetőség olyan szociokulturális adottság, amely – ha nem is tudatosítjuk állandóan magunkban – meghatározza az életminőséget, s új lehetőségeket nyit meg. A városhoz, mondhatnánk, per definitionem hozzátartozik mindez, s bár rugalmasan, de saját természete szerint körülhatárolja az élet megélésének itt lehetséges módját. 2 Szegedre kerülve számomra a legfontosabb közeg értelemszerűen a főiskola lett. Ez nem pusztán mai, „kincstári” vélekedésem, ez akkor is természetes volt – ezért jöttem Szegedre. Az élet – az enyém is, a többieké is – a főiskolán zajlott, vagy
