Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 5. szám - Lengyel András: Az értelmiségivé válás cselédlépcsőjén I. (Szegedi főiskolai éveim – lapok egy önéletrajzból)
48 (egyik) centrumává tette, s a víz mint életlehetőség kezdettől fogva döntően meghatározta a hely (s a helyiek) életét. Ivóvíz, élelemforrás, közlekedési lehetőség, életfeltételeket javító munkaalkalom – s az élet újrakezdését kiprovokáló rombolás formájában egyaránt alakította s alakítja ma is a szegediek körülményeit. E meghatározottságban, paradox mód, még a folyó romboló ereje is pozitív változások forrása lett. Amikor ugyanis 1879 márciusában a megáradt folyó átszakította a gátat, s lényegében elsöpörte a várost, pusztítva embereket, épületeket, értékeket, a tragédia, amelynek a helyi hagyományban azóta is a Víz a neve (így, önmagában és nagybetűvel), a helyieket is, a szolidáris nagyvilágot is fokozott aktivitásra késztette. Az eredmény pedig a „modern” Szeged lett. Építészetileg is, de nem csak úgy. A Víz utáni rekonstrukció eredményeként ki- és fölépült a modern, „világvárosias”, körutas szerkezetű belső város, amely külsőre, építészetileg is nagyvárosi jellegű, rendezett, sőt megkomponált. (Nem véletlen, hogy egyik, évtizedekig Párizsban élő szociológus barátom egyszer, összevetve Szegedet és Debrecent, úgy fogalmazott: Szeged belső magja olyan, mint a nyugat-európai városoké, hozzá képest, mérete ellenére is, Debrecen csupán egy nagy falu. S amerikai irodalomtörténész kollégám, aki Radnóti kedvéért tanult meg magyarul, Szegedre látogatva – amerikai méretekhez szokva is – úgy ítélte meg, „szép kis város ez a Szeged”, elismerésre méltó.) Mellette, a Tisza másik partján, Újszeged a kertváros előnyeit produkálja, „zöldet” s hangulatot szolgáltatva a föltöltődéshez. Alsóváros azonban, középpontjában a régi, középkori építésű templommal, amely Bálint Sándor számára Szeged két „szent helye” közül az egyik volt, s amelyet – ellentétben a mesterkélten archaizáló fogadalmi templommal – egyik levelében a speciális műveltségű és érzékenységű Szentkuthy Miklós is a legnagyobb elismeréssel emlegetett – Szeged paraszti hagyományainak megtartója maradt. Kulturálisan is, habitusban és munkaethoszban is. Nem véletlen, hogy ez az Alsóváros, mint tapasztalat, az Erdélyből a húszas években ide került fiatal Buday György számára is inspiráló lett. Az a modernséget (s modernizációs törekvést) a hagyománnyal kombináló törekvés, amely az ő irányításával a Szegedi Fiatalok mozgalmában ötvöződött speciális amalgámmá, s amely széles körben vált az új orientációt kereső értelmiségi ifjúság mintájává, egyik döntő impulzusát innen kapta. A város szerkezete persze utóbb is módosult, gazdagodott, az úgynevezett szocialista kor egyik nagy lakásépítő akciója eredményeként például kiépült a paneles Tarján-telep. (Egyszerre demonstrálva persze az építési mód társadalomtörténeti előnyeit s hátrányait is, de bővítve a lehetőségeket.) S ez az alapszerkezet az 1880-as évektől máig lényegében megmaradt, s egészében, mint az építészetileg össze- és egységbe foglalt szociokulturális sokféleség társadalmi koncentrátuma, leginkább összetettségével, komplexitásával jellemezhető. Szeged egy sajátos légkörű, gazdag s (erőszakosság híján is) nagy erejű életvilág. Olyan, amely a máshonnan beáramló tömegek itteni meggyökerezése ellenére is (vagy talán éppen azért) nagyobb deformálódás nélkül
