Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 5. szám - Zelei Miklós emlékére - Zelei Bori: Csend van
6 kiállításakor. Hát neked már az egész háromdarabos gyűjtemény megvan. Most már úgy fest, hogy egy szép napon nekem is meglesz. Aggódtál, igaz? Remélem, szép lesz majd nekem is tényleg az a nap. Mint ez a sárga leveles, fényes október végi, amikor végleg elalszol. A postás hamarosan meghozza tehát az apakönyvi kivonatodat, addig csak várunk, addig a csend van. Itt állunk egy szál megmaradásban, és próbálunk jó pofát vágni a dologhoz, sőt megpróbálunk idézni téged, és röhögni rajta, mert végül is összejött nemcsak a három kivonat, hanem végre teljes jogú belépést nyerhettél kedvenc vicceid helyszínére: rápakoltak a teljes testes acéltepsire, ott fekhetsz a fémes luxusban, a dermesztő csendben, kiélvezheted teljes valódban, nem csak úgy átmenetileg, mint egy katasztrófaturista, hanem teljes jogon, hogy milyen is egy hullaház, az utolsó wellness. Hogy milyen belülről a hullaciróka. Imádni fogod – gondolom, amikor azt latolgatom, hogy hány napot töltesz ebben a groteszk örömben még ott, míg ki nem kerülsz végre, a végső búcsúra a márványvázában. Malévval Várnába, visszahozzuk urnába’ – ezt a rigmust például tőled tanultam. Meg sem próbálok nem gondolni rád, itt vagy a fejemben, zakatolnak a szavaid az agyamban, zakatolnak a képek itthon, az utcán, miközben a kutyát sétáltatom, amikor répáért megyek a boltba, fel kell adnom egy levelet a postán, oda is elzakatolok. Tompán fáj a fejem, amikor felkelek és mielőtt elalszom. Leveleket váltok a másvilággal, képeslapokat írok a nevedben a patológiáról magunknak, szép az idő, az ebédet megenni nem kell, mert kaja nincs, sem tál aszalt szilva, sem túrós csusza, csak az éteri csend van, mert minden délután, éjjel és hajnalban alszol. Nem fáj a szemed, nem fájnak a csontok, sem az utóbbi idők felfekvései és az injekciók, és nem viszket a hátad sem – ez óriási mázli, mert ott nincs, aki megvakarja neked. Nem tudom, hogy elszavalhatom-e a kedvenc versünket tőled, mert utálod hallani, pedig te írtad, de én szeretném az utcára kiáltani jó hangosan, hogy eaeéeaii, visszhangozzék a szembe házsoron, vagy épp, hogy a fogam között suttognám csak el a magánhangzókat, nehogy e rossz tettel megidézzelek és visszajárjál – az hiányozna még, hogy továbbra is mindenbe beledumálj... De én mégis úgy szeretem ezt a kétsorost, és csak úgy magamnak, magamban időnként elmormolom, h csndvnbdltgrs. Megnyugszom tőle, és konstatálom, hogy éppen életben vagyok. És akkor egy zsiráf halkan benéz az ablakon. Szevasz, apukám. Látod, tovább tudom vinni a szavaidat. Egyszer találkozunk.
