Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 4. szám - Szántai Márk: Haláltánc Zomborban (Hász Róbert: Fábián Marcell és a táncoló halál)
126 Nem csupán a tenger sokat tárgyalt toposza a magyar és délszláv irodalomnak, hanem a bácskai miliő is. Kosztolányi Dezső visszamenőleg különösen fontosnak tűnő írása, Az alföldi por mintha csak ötletet adna maga és mások szá mára a téma regénnyé írásához. A Hász-regényben mindez úgy kap helyet, hogy Fábián Marcell felesége, Amália irodalmi ambíciói folytán levélkapcsolatban áll Kánya Emília író-lapszerkesztő asszonnyal. „Amália rendszeresen beszámolt neki a poros és sáros bácskai világról, [...] a bácskai élet a pesti közönség számára ismeretlen terület, fehér folt a térképen, amolyan terra incognita, mint Afrika volt hajdanán az európai ember számára.” (11.) Mindazonáltal mégsem íródik bele a bácskai térség egy egyszerű centrum-periféria viszonyrendszerbe, két okból sem. Egyrészt azért, mert a fővárosi ember számára ismeretlen térség ily módon történő láttatása sokkal többet mond el a pesti nagyközönség tájékozatlanságáról, mint a régió elmaradottságáról, másrészt pedig azért, mert Marcell számára Fiume éppen a honvággyal, a bácskai mozdulatlanság pedig a hazatérés örömével párosul. „A távolban a táj képe remegett a forróságban. Nem voltak hegyek, nem volt tenger, csak az unalmas róna. Bácska, végre!” (31.) A látszólag sivár környezet erejének titkát Gozsdu Elek figurája fogalmazza meg: „itt a vidék lakói kerülnek előtérbe, ők adnak ízt, zamatot, jelleget a tájnak” (53.). A történet emellett a mindent átható nyilvánosság, és ezen túlmenően a teatralitás vallásos képzeteivel is eljátszik. Az alföldi sík térség, ekképpen elrejtőzést lehetővé tevő földrajzi formák hiánya az alföldi embert mindenkor láthatóvá teszi, így minduntalan „ki van szolgáltatva Isten tekintetének” (58.). A bevett toposzok használata tehát jól szervesülő, íróilag alaposan kiaknázott elem, amely nem közhelyek újramondásaként , hanem újabb és összetettebb jelentéstartalmak inspirátoraként működik. A regény ráadásul nem áll meg a monarchikus diskurzus jellegzetes hely színeinél, hanem a tengerentúlra is kitekint. A korábbi kötetben, bár többször előtérbe került az amerikai kivándorlás kérdése, sohasem helyeződött a történet fősodrába, az új regény egyik fő szálát viszont a leánykereskedelem és az „ámerikás ügynökök”, az ún. begyűjtők szerepeltetése révén éppen az amerikai vonatkozások adják. Szerencsés módon azonban nem a főhőst léptetik ki az Újvilágba, hanem egy chicagói magánnyomozó kapcsolódik bele a kelet-középeurópai vizsgálódásokba. Ez a megoldás a történet kibontakozását tekintve is lényegi fogás: egy vádalkuval titkosrendőrségi szolgálatra kényszerített személy e hathatós külföldi segítség nélkül hozzáférhetetlen, érinthetetlen lenne a magyar nyomozati szervek számára. Itt érkezhetünk el a regény egyik legfontosabb kérdéséhez: a szöveg, a műfaji konvenciókat követve, mindvégig az igazság kérdését szegezi az olvasónak, azt latolgatva, lehet-e igazságot tenni egy olyan világban, ahol az annak kiderítését magára vállaló nyomozó minden irányban falakba ütközik. A sorozat első része
