Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 4. szám - Miklósvölgyi Zsolt: Műalkotásként megformált élet (Trapp Dominika újabb műveiről)
78 anyaga a fa, a szobrászé az érc, úgy minden egyes ember életművészetének anyaga a saját élete.”2 A késő kapitalista kultúrában azonban ezek a magasztos filozófiai életgyakorlatok leginkább puszta életvezetési praktikákként, afféle eszképista rutinokként kerülnek áruba bocsátásra, hogy az önmagaság kultúrájának tanításait az önösség termékeiként piacosítsák (vö. a „törődj magaddal” szépségipari mottóval). Ezzel párhuzamosan a műalkotásként megformálandó autentikus élet nagyformátumú feladatát úgy szervezi vissza a háború utáni neoavantgárd a rendszeraffirmatív kortárs művészetek fennhatósága alá, hogy mindeközben a művészeti intézményrendszerek és maguk a művészek egy soha nem látott általános társadalmi legitimációs krízisen mennek keresztül. Ahogy azt Boris Groys egy Pierre Doze-zal folytatott beszélgetésében is kifejti, a háború utáni művészet fokozatosan elvesztette azt a modernitás során rá kiszabott küldetését és feladatát, hogy a társadalmi és esztétikai kísérletezés egyik kitüntetett közege legyen. Ennek következménye egyfelől a művészet újrafunkcionalizálása, aminek egyik ékes példája, ahogy Groys is állítja, hogy „Németországban sok művész szégyelli művészi hivatását. Ha azt kérdezik tőlük, hogy művészek-e, elhárítják a feleletet, és azt mondják, hogy csak különféle projekteken dolgoznak. Késztetést éreznek arra, hogy újra hasznosnak érezzék magukat – hasznosnak az emberek számára politikai, humanitárius vagy hétköznapi tekintetben. Már nem egy működő objektumon végzett munkáról, hanem eventek megalkotásáról, meghatározott lelkiállapotok vagy politikai helyzetek kialakításáról van szó.”3 Úgy gondolom,Trapp Dominika képzőművész jelen folyóiratszámban látható munkái, sőt művészetének legfőbb kérdésfeltevései általában is, a fent körvonalazott problémakör alaposabb tekintetbe vételén keresztül érthető meg. A berlini Zönotékában bemutatott Dazed & Orthorexic , a prágai Karlin Studiosban meg rendezett Power must grow, if it doesn’t grow it rots , a Trafó Galériában „Ne tegyétek reám...”, vagy éppen a Trapéz Galériában bemutatott Unio Plastica című sorozat alkotásai ugyanis, a tematikus és tárgyi gazdagságuk és sokféleségük ellenére is, voltaképpen azt vizsgálják, hogy miképpen lehet „események”, „lelkiállapotok”, vagy „politikai helyzetek” helyett mégiscsak valódi műalkotásokat létrehozni, a művészeti alkotások létrehozásának alárendelt életnek formát adni, s a művészeti formába öntött életet mint műalkotást (újfent) színre vinni. A művészeti formában színre vitt élet azonban Trapp esetében nem egyszerűen annyit jelent, hogy a műalkotásokhoz témát vagy matériát „merít” az életből, vagy éppen saját életéből. Ez esetben tehát legfeljebb részben áll az a ciorani bon mot-n alapuló 2 Epiktétosz, Diatribai 1.15 , Közreadja Tillmann J.A.: Uő, Az élet művészete – filozófián belül és kívül , In. https://filoszofia. wordpress.com/2020/04/04/az-elet-muveszete-filozofian-belul-es-kivul-tillmann-j-a/ (Hozzáférés: 2021.07.21) 3 Boris Groys – Pierre Doze, Kényelmetlenül élni! A design diadalmenete, avagy a m űvészet elterjedése a hétköznapokban (Ford. Tillmann J.A.), In: Balkon, 2010/5. 2. o.
