Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 4. szám - Schranz Áron: „S ön ezt a sáros országot Tündérlaknak hívja!” (Bácska-toposzok Papp Dániel Tündérlak Magyarhonban című elbeszélés-ciklusában)
58 Ezzel szemben a Tündérlak Magyarhonban első, A zsárkováci tölgyek című elbeszélésében a bunyevác nemesség a régió fejlődését gátló, érdemi cselekvés re képtelen csoportként jelenik meg. A novella emblematikus nyitómondatai, melyekben a természeti környezet szépsége összefonódik a mesterséges környezet pusztulásával – összhangban az előszó gondolatmenetének kiindulópontjával –, a megjelenített kultúrtáj periférikus jellegéről tanúskodnak: „Zsárkovác el van rejtve, kis falummal bizonyára nem törődik senki. Nem tudják róla, hogy ott most hull a mandulavirág, de utána mindjárt ébredezik az orgonabokor, mivel a természet jó barát, és mindig hoz valami ékességet a vén kúriáknak. A lelkem sír, hogy ugyanezt a ragaszkodást már nem lehet elmondanom a vakolatról. Az ugyanis hullik a vaskosarak alatt, hullik, hullik szomorúbban, mint a mandulavirág, és a világ bizonyára ezt sem tudja Zsárkovácról. A világ csak a nagy latifundiumokkal foglalkozik, a kis nemesfalukat ellenben csupán a telekkönyvvezetők emlegetik: » A zsárkováci betétekhez megint új C-lapokat kell fűzni. « Valóban így vérzik Zsárkovác, a telekkönyvvezetők vékony tűszúrásaitól, s ilyenkor tavasz szal egészen el is van alélva a mandulafák, az orgonabokrok alatt.” (Papp, Tündérlak Magyarhonban, i. m., 13.) Az elbeszélés főszereplője, a minden pénzét elherdáló, büszke és kényelmes Patarics Vince, aki csodával határos módon menekül meg attól, hogy birtokát ellicitálják (az árverés előtti napon két tengerésztiszt megveszi tölgyfáit az adósságával megegyező áron),16 egyike Papp karikaturisztikus voná sokkal felruházott bácskai kurtanemeseinek, az ún. szállási életforma jellegzetes reprezentánsainak: „A bácskai nép különben, úr és paraszt egyiránt, legszívesebben kint lakik a szállásán, a hogy itt a tanyákat nevezik. Ott van a földje, marhája, minden vagyona, ott érzi magát igazán otthon, s a városba, melytől sokszor egy pár órányira lakik, csak vendégűl jár. Egyszerű, legtöbbször csak vert falú s nádfedelű háza van ott az úri osztálynak is, csak a belső kényelem, a nagyobb ménesek, gulyák meg az agárfalkák vétetik észre, hogy nem parasztgazda lakik benne.” (Badics, i. m., 584.) A szállások – vaskosaras ablakaik miatt nagyvonalúan kastélynak titulált – házainak kitüntetett jelentőségű metaforikus helye a tornác, az ambíciótlan, egykedvűen pipázgató bácskai urak passzív életvitelének legfontosabb színtere: „Máskülönben Fogh Péter úr a negyvenéves férfi komoly nyugalmával szokott a tornácon ülni. Vastag, sötétszőke bajusza állandóan együtt volt a pipaszárral, mint a Merkúr botjával a kettős szárny, és szeme pillantása végigkalandozott az udvaron, meg a falu völgyén, melyen keresztülfutott a kis Pacs-ér. Sietve, hogy valahogy agyon ne nyomja a bácskai svájc közepe, a Telecska két legnagyobb halma. Fogh Péter úr évről évre valami különös kúrát használt itt a tornácon; úgy nevezhetnők, hogy folyondárkúra. Fogh Péter ugyanis a folyondárral kezdett nyugodni alkonyatkor; mire aztán a vacsora ideje elkövetkezett, Fogh Péter úr is fölébredt, ▼ 16 A vasúttal, első osztályú kocsin érkező tengerésztisztek megjelenése, illetve megállapodásuk Patarics Vincével természetesen tovább erősíti Zsárkovác periférikus helyzetének képzetét.
