Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 4. szám - „Egyetlen metafora se hagyta el a számat” (Lövétei Lázár Lászlóval Borsodi L. László beszélget)
15 És a Sivatag című ciklus a Miféle harag ban... Ugyanolyan, mint a Zöld (egyenes ági leszármazottja-folytatása), csak teljesen más... Szilánkos, szétesett, üvöltözős, hisztérikus sírás és röhögés. Amikor összeállt a ciklus, elküldtem néhány barátomnak, hívtak is telefonon azonnal, hogy rendben vagyok-e... S mivel óvatos duhaj vagyok, mielőtt kiadót kerestem volna a ciklusnak, elküldtem a legilletékesebbnek is, az egyetlen kritikusnak, akitől még mindig félek: Margócsy István tanár úrnak. Ezt válaszolta: „...örömmel és élvezettel (habár keserű mosollyal) olvastam a verseket. Úgy vélem, nagyon jó kis válogatás ez – méltó a megjelenésre: töredékessége, sokat sejtető hiány-dramaturgiája, furfangos imitációs játékrendje, epigrammatikus keménysége, stílusának időnkénti nyersesége mind igen erős, hatásos és tanulságos: én messzemenően támogatnám a megjelenést. Mondhatom egyszerűbben is: én szeretem ezeket a verseket. A legutolsó hosszabb, rímes vers pedig önmagában is pompás, haláltáncnak is táncba-hívogató! De persze: a majdani fogadtatás pozitivitására nem mernék fogadni, sőt. Oly erős benne a keserűség, hogy állandó »keep smiling«-ra vágyó korunkban nyilván sokan nehezményezni fogják e hangvételt – de hisz épp ezért ilyen már a hangvétel...” – A Zöld , a 2016-ban megjelent Alkalmi és a Miféle harag egyrészt úgy tekinthetők – nem tudom, ezzel egyetértesz-e –, mint a formával való játék megnyilvánulásai, a korábbi szövegeidre való önreflexiók, másrészt úgy tűnik, mint amik kivezetnek a kötött formák világából egy prózaibb versnyelv, a 2021-ben megjelent riportverseket vagy lírai riportokat tartalmazó könyved, a Feketemunka felé. Elég markáns váltásnak érzékelem ezt az eddigi Lövétei-versbeszédhez képest. A téma hívta létre ezt az új megszólalásmódot, vagy annak következménye a riportvers nyelvhasználata, hogy a Miféle harag végén a Csillag bár. Haláltánc-félével már megtörténik a búcsú az eclogai megszólalásmódtól? – Nem tudok egyetérteni veled, kedves Laci – illetve csak félig tudok egyetérteni: a Zöld et és a Sivatag ot halálkomoly könyvnek szántam, ezek csak annyiban tekinthetők „játék”-nak, amennyiben minden megszólalásunk csak grammatika, csak (nyelv)játék. Viszont az Alkalmi talán lehetne egyfajta játék. Talán. Ültünk a kocsmában Király Zoltánnal, a Sétatér Kiadó felelősével Marosvásárhelyen, 2015 novemberében, a könyvvásár alkalmával. Hajnali 2 óra felé (részegen) megígértem, hogy küldök neki kötetnyi kéziratot. Nem tudom, mi történhetett, de néhány órával később eltévedtünk (nem találtuk a szállást), miközben a „Megy a Nap lefelé, jön a Hold felfelé” kezdetű udvarhelyszéki népdalt ordítottuk Marosvásárhely kihalt utcáin. A lényeg: hazaérve Csíkszentdomokosra azonnal összeraktam az Alkalmi t, csupa alkalmi versből, igyekezvén komolyra venni a figurát, hogy tudniillik: milyen jó lenne rehabilitálni az alkalmi verseket! Kövezzenek meg, de én igenis szeretem Csokonai Alkalmatosságra írt versek című kötetét (szerintem sokkal jobb, mint a Lilla ), meg amúgy is elegem van a romantikus költőeszményből (a költő éppen félhalott az éhezés miatt, de még
