Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 4. szám - „Egyetlen metafora se hagyta el a számat” (Lövétei Lázár Lászlóval Borsodi L. László beszélget)
13 – 2009-től mintha megritkultak volna a Lövétei Lázár-versek (ekkor lettél a Székelyföld főszerkesztője). A jelzett évben válogatással jelentkeztél, az Árkádia-féle. Válogatott és új versek című kötettel, 2019-ben pedig úgy jelent meg Miféle harag című könyved, hogy magában foglalta a 2011-ben megjelent Zöld anyag át is. Alkotói válságról lett volna szó, s ezért csatlakoztál a hadhoz, hiszen egyre többen élnek azzal az alkotói eljárással, hogy korábbi szövegeiket újrarendezve újabbakkal egészítik ki, vagy olyan, az életmű organikus fejlődéséből következő koncepcióról van szó, amely új összefüggésbe helyezi a korábbi opusokat, arra késztetve a befogadót, hogy felülvizsgálja korábbi olvasatát? – Egyáltalán nem kizárt, hogy alkotói vagy életközépi, vagy másmilyen válságról is szó lehet a versek újrarendezése kapcsán. És a Székelyföld adminisztrá lása tényleg sok időmet elvette, utáltam is rendesen a menedzserkedést, amikor huszadszorra kellett újrafogalmazni (románul) egy-egy tanácshatározatot. Mi közöm nekem az ilyen és ilyen számú kormányrendelethez, egyáltalán: a (román) jog bikkfanyelvéhez?! És hát (miért tagadnám?) a Két szék között sikere is alaposan betett nekem: kötetnyi kritika született róla, Déry-díjjal, Radnóti-díjjal jutalmazták stb. Érdekes, de ahelyett, hogy szárnyakat adott volna ez a siker, szó szerint begörcsöltem tőle: úgy éreztem, hogy szegénységi bizonyítvány lenne a Két szék között nél gyengébb kötetet írni. Nem nagyon írtam azokban az években, legfennebb néhány alkalmi verset (pedig mennyire megfogadtam volt magamnak, hogy csak arról írok, ami nagyon fáj!). Aztán 2008. május 4-én befejeztem az Első eclogá t, el is határoztam gyorsan, hogy írok egy szép falusi könyvet, 12 verssel. 2011 közepére lett kész a kötet. Három év alatt 12 vers – ez bizony nem vall grafomániára... Egyszóval: azelőtt sem voltam szószátyár alak, de az említett okok miatt még kevesebb verset írtam, mint korábban. Sokkal fontosabb viszont, hogy költőknek sem árt néha számvetést készíteni, hogy hol is tartanak éppen: József Attilának is van Medvetánc a, Kányádinak is van Fától fáig ja, Király Laci bácsinak is van Janicsártemetője, Parti Nagynak is van Esti krétá ja, Kemény Istvánnak is van válo gatott és új verseket tartalmazó kötete (Valami a vérről ). A 2000-es évek végén az Erdélyi Híradó Kiadó jó pár válogatott kötetet jelentetett meg – nem ismerem a kiadói urak-hölgyek akkori politikáját, de úgy látszik, fontos volt nekik is számba venni addigi, fél emberöltőnyi időszakukat, hogy igenis volt értelme az Előretolt Helyőrség Könyvek sorozatnak. Árkádia-féle címmel tehát kegyetlenül megrostáltam addig megjelent verse imet, így lett nekem is egy alig 120 oldalas, vékonyka „janicsártemetőm”. Nem tudom, hogy ezáltal új összefüggésbe kerültek-e a korábbi opusok, de alaposabb válogatást ma se tudnék végezni. Szegény Távolságtartás nagyon megsínylette a rostálást (mindössze négy versnek kegyelmeztem), azóta is szemrehányóan néz rám a polcról.
