Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 4. szám - „Egyetlen metafora se hagyta el a számat” (Lövétei Lázár Lászlóval Borsodi L. László beszélget)
12 Florian szerzőpárostól a Kölyök utcá t, Alexandru Vakulovskitól a Hányinger utcá t, Doina Ioanidtól pedig az Ideje, hogy fülbevalót hordj és más poémák című próza verskötetet fordítottad magyar nyelvre. Milyen kritériumok alapján döntesz egy-egy mű magyarítása mellett? A költő Lövétei vagy a műfordító Lövétei érdeklődése dönt, s miért többnyire regények mellett? Hogyan ítéled meg, miként dialogizálnak egymással a saját poétika és a sajáttá tett, eredetileg más nyelven megszólaló művek? – Román mellékszakos voltam a kolozsvári bölcsészkaron, így amikor Orbán János Dénesék kooptáltak az ős-Helyőrség hez, magától értetődő volt, hogy rám fogják bízni a román oldalak szerkesztését. Én viszont az egynyelvű Székelyföldről, annak is a legeslegmélyéről (Udvarhelyszékről) érkeztem Kolozsvárra: nemhogy román íróval, de hús-vér román emberrel is ritkán találkoztam (bár a fordítással, pont ifjúmunkásos olvasmányaim hatására már tizenévesen is kacérkodtam). Román tanáraimtól kértem tehát tanácsot, hogy kiket érdemes magyarra fordítani, ők meg a „nyolcvanas nemzedéket”, Cărtărescuékat ajánlották. Fordíttattam is bőszen a kollégákkal a nyolcvanasokat, még Szőcs Géza is fordított a Helyőrség nek (ha jól emlékszem, Mariana Marin-verseket). És nyilván fordítottam én is – úgy, ahogy tudtam: akkor se zavart, ma se zavar, hogy nehezen szólalok meg románul, mert szentül hiszem, hogy ha magyarra fordítunk, akkor elsősorban magyarul kell(ene) tudni. Ha tehát az a kérdés, hogy inkább szöveghűség, vagy inkább gördülékeny magyar nyelv, akkor gondolkodás nélkül az utóbbira szavazok! Egyetlen konkrét példa: Cărtărescu Travesti című regényének címe magyarul elég hülyén hangzik, ezt ő is elfogadta, így aztán közös megegyezéssel Lulu lett a magyarra fordított regény címe. Apropó Lulu : fogalmam sincs, hogyan került hozzám ez a regény, illetve hogy miért épp ez a regény került hozzám. Gondolom, a Gondolat Kiadó kérhette. (2004-ben jelent meg a könyv, gyanítom, hogy már a műtétem után állhattam neki a fordításnak, a kései versek olvasása, illetve a Két szék között verseinek írása mellett ez a fordítás is segíthetett átvészelni a betegség hónapjait-éveit.) A többi fordítással nincs ilyen gondom: tisztán emlékszem, hogy (Doina Ioanidot leszámítva) felkérésre fordítottam mindet – nagy-nagy élvezettel, teszem hozzá gyorsan. Ha ugyanis sokáig piszmog az ember egy fordítással, a végén már szinte a magáénak érzi (s legalább addig se felejt el magyarul). Kukorelly egy alkalommal a naplóírást javasolta nekem a csukló berozsdásodása ellenszereként, én a műfordítást (verset, prózát, drámát) tudom ajánlani mindenkinek, még úgy is, hogy a „saját poétikára” egy-egy fordításnak nem igazán van közvetlen hatása, legfennebb a megszólalásmód bátorsága hathat serkentőleg: ahogy például Cărtărescu a bugyborékoló román nyelvet használja, amikor alászáll a poklok legfenekére (fiatalkori önmagába), vagy ahogy Vakulovski szókimondóan nyers tud lenni, vagy ahogy Doina Ioanid érzékenyen tud reagálni olyan „költőietlen” témára is, mint amilyen a párálló őszi föld látványa...
