Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 1. szám - Harag Anita: Megkérdezi, mi van rajtam
39 én már megvacsoráztam volna, és lefeküdtem volna aludni. A párna alá dugtam volna a kezemet, próbáltam volna semmire nem gondolni. A villa a földre esik. Nem a hetes buszon ül, nem hagyta el az Astoriát, és nem éri el mindjárt a Ferenciek terét, a villát veszi fel a földről. Újra meg kellene kérdeznem azt a lányt a telefonjában, most, még egyszer, nem úgy, hogy ki ez a lány, hanem konkrétan. Tamás, ki az a Jarmila? Vagy Jármila? Felhúzom és átkarolom a térdemet. Szlovák vagy cseh, talán szerb. Akkor angolul beszélnek, angolul még szókimondóbb lehet, mint magyarul, úgy képzelem, angolul könnyebb szextingelni. Kinézek az ablakon, már teljesen sötét van kint, a redőnyön keresztül beszűrődik az utcai lámpa fénye, apró, sárga pontokat rajzol a fehér függönyre. Ha felhúznám a redőnyt, pár pillanatig semmit nem látnék, aztán halványan kirajzolódnának a fák és mögöttük a szemközti ház ablakai. Éjszaka, ha nem tudok aludni, az ablakból figyelem az utcát, számolom az autókat és a gyalogosokat, a szemem sarkából pedig látom, ahogy a kereszteződésnél narancssárgán villog a közlekedési lámpa. Megnyugtat, hogy éjfélkor is járkálnak emberek odakint, és mennek autók Újpalota vagy a belváros felé. Első éjszaka nem ért hozzám, csak feküdtünk egymás mellett. A második éjszaka is egymás mellett feküdtünk, a harmadik éjszaka is. Feküdtünk egymás mellett a sötétben. Behunytam a szemem, hogy hamar megszokja a sötétséget. Kinyitottam, még alig látszottak a bútorok körvonalai, lassan egyre élesebbek lettek a kontúrok. Láttam, hogy Tamás keze a takarón fekszik a mellkasán, egyenletesen emelkedik és süllyed, éreztem a dezodorját. Ennyi év után azt hittem, az első alkalommal lefekszünk, mondta. Meg kellett volna kérdeznem, miért nem ér hozzám. Vártam, hátha mond még valamit, aztán észrevettem, hogy alszik. Nem jut eszembe, kire hasonlít. Már Kata búcsúbuliján is emlékeztethetett valakire, figyeltem az asztal másik végén, az ujjait végighúzta a párás sörösüveg oldalán, jeleket rajzolt bele, amiket nem értettem, figyeltem, hátha megértem. Akkor találkoztunk először, nem emlékeztetett saját magára. Sokat táncoltunk, megizzadtam, a hideg sörösüveget a nyakamhoz nyomta. Az üveg előbb ért hozzám, mint ő, ez csak most jut eszembe. Az este végén derült ki, hogy ő is elköltözik, már több órája beszélgettünk, és csak akkor mondta el, amikor megcsókoltam. Még sosem csókoltam meg senkit, csak engem csókoltak meg. Két évig élt Newcastle-ban. Newcastle-ból részletesen leírta, mit csinálna velem, ha ott lennék mellette, és mit akar, hogy csináljak vele. Leírtam, milyen a testem. A csípőm széles, a mellem nem nagy, nem kicsi. Ne így, írta. Milyen, ahogy hozzáérsz. Biztos selymes a bőröd, selymes, igen, főleg az alkarom, az alkarod?, ahogy az alkarom végigsimítom az ujjaimmal, az ujjaim hidegek, az én ujjaim nem hidegek, ahogy fekszem, ki tudom tapintani a bordáimat, hol máshol selymes még a bőröd, a derekamon, végig egészen a csípőmig, a combomon hidegebb a bőr, és
