Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 3. szám - Lackfi János: A szív rendszertana (Acsai Roland: Mi dalol a madárban? című kötetéről)
117 Lackfi János A szív rendszertana (Acsai Roland: Mi dalol a madárban című kötetéről) Gyerekkoromban volt egy könyv, amelyet éppolyan izgalommal lapozgattam, mint Verne, Scott, Cooper, May vagy Dickens kalandregényeit. Legenda. Peterson-Mountfort-Hollom: Európa madarai . Aki sosem volt madármániás, az ezt nem érzi át. Aki viszont ismeri ezt a függést, tudja, miről beszélek. Lázasan keresni, kis vagy közepes tarkaharkály mocorog-e pocsék távcsövem alig nagyító karikájában. Kutatni, vajon az az elsuhanó folt csíz volt, zöldike, küllő vagy citromsármány? Ennyiből törvényszerű, hogy írnom kell Acsai verseiről. Rendszertan ez a verseskötet, alighanem. De a rendszertanok a teljességre törekszenek, aprólékosan összehasonlítanak, megkülönböztetnek, vagyis mondhatni ez a munka fejben dől el. Cerebrális műfaj, észlényeknek való. No de ha az ember nemcsak észlény, hanem szívlény is? Acsai Rolanddal érezhetően ez a helyzet. Éppen ezért kötetét a szív rendszertanaként definiálhatjuk, ha van ilyen... Ha meg nincs, akkor mostantól mégis van. Az alkotói módszert találgatva aligha tévedek nagyot, ha a nyitóversből kiragadott idézetet veszem alapul: „szökött idejét vele nézem”. A szökevény idő nézése, mint ágazati fő tevékenység, igen jól lefedi a kötetegész valóságközelítési módját. A vadon megfigyelt madár meglepően hasonlít az időhöz, mint olyanhoz. Ha óvatosan mozgunk, szemrevételezhetjük, ám elröppen mindenképpen, feltartóztathatatlanul. Megállítani lehetetlen. Hiánya van és emléke. Ilyen hiányokból és emlékekből épül fel a könyv. Mondhatnánk hiánylexikonnak is, emlékalbumnak is. Acsait olyan dolgok érdeklik, amik voltak, de már nincsenek, hiányukban viszont izzóan jelenvalóak. És a hiányt abban is tetten érhetjük, amilyen ritkás szövésűek a versek tipográfiailag, kismillió strófatöréssel, fehér folttal, sok kihagyással, teret engedve a szemlélődő gondolatnak. Kik is ennek az univerzumnak a lakói? Szarvasok és szarvasbogarak, disznók, csízek, papagájok, tücskök, macskák, gekkók, gébicsek, naphalak, nádirigók és egyebek, no meg anya, apa, egy kisfiú és szerelmetes kislányok, papák, taták, nagyik, Dezső és Balázs, akik költők és apafigurák egyben, továbbá a felnőtté nőtt kisfiú, és az ő felesége, lányai. És ahogy a versbeli nádirigó világokat fon össze, ezeknek az életpályáknak a szálaiból fűz vesszőkosarakat Acsai Roland, hogy kimeregesse vele az időt, mely úgyis minden résen kicsurog. De maga a kicsurgás is festői látvány, mintha csak aranyló méz ömlene mindenfelé.
