Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)

2022 / 3. szám - Csenki Nikolett: Megszólal az alárendelt? (Borbély Szilárd: Nincstelenek)

89

lévő visszaemlékezés epizodikus mivolta okán nem enged messzemenő következtetéseket levonni a változások milyenségéről.

A kisfiú és a többi szereplő viszonyának elsődleges meghatározója a prímszámok és az általuk meghatározott magány. Egyedül a Mesijás

sal való viszonyában nem jelenik meg az elhagyatottság fokmérője (a prímszám), mert kívülállósságának nagysága a narrátor idegenségérzetével korrelál. (A Mesijás peremléthelyzetét egyrészről kinézete – például neki van egyedül szakálla a faluban – okozza, másrészről a falu társadalmában betöltött pozíciója.)

A regényben sok-sok mozaikdarabkán keresztül összeáll a család és a szűkebb rokonság helyzete, valamint a történelmi múlt korábbi rétegei is feltárulnak előttünk, így a Horthy-kor, a második világháború, Sztálin, Rákosi és az 56-os eseményei egyaránt látóterünkbe kerülnek. Megtudjuk, hogy az énelbeszélő édesanyja a falu társadalmán kívül áll („A férfiaknak mindig igazuk van, az asszonyokat leordítják. Anyám meg egyébként is bekerült. »Te bekerült vagy, te hallgass!«, letorkollják.” [131.]), de e idegenséget az anya mindig is hangsúlyozza közvetlen környezetének („»Mi nem vagyunk olyanok, mint ezek. Ha az egyik paraszt kihányja az ételt, a másik azonnal befalja, nehogy kárba menjen«, mondja anyám.” [112.]). Azonban az édesapa sem számít e közösség egyenrangú tagjának, mert tisztázatlan zsidó származása, „Mózsi fattya”-státusa ezt lehetetlenné teszi a számára, ráadásul folyamatos atrocitásoknak is ki van téve – nem kap fizetést, a téeszben nem maradhat, menekülni kell a faluból, testvérei kiforgatják az örökségből stb. De a regényben ezenkívül megjelenik még az apai ágon Horthy hadseregében tiszthelyettesként szolgált nagypapa, anyai ágon a majdnem kulák nagypapa, a bolond Máli, továbbá a ruszin és román felmenőkkel bíró, görögkatolikus vallást gyakorló család története is.

De ugyanúgy hangsúlyos a regény által megjelenített iszonyatos világ is, amely tetten érhető az állandó éhezés, az ember alatti létezés naturalisztikus és sokszor undort keltő megjelenítése által. A világ érzéki megtapasztalásában a szagok kiemelt státussal bírnak, a kisfiú mindennapjainak leírásakor markánsan megjelenik az állatok gondozása, megfigyelése vagy éppen kínzása során felmerülő szagok, melyek kibillentik az olvasót komfortérzetéből. Ilyen például az a jelenet, amikor a kisfiú annak lesz szemtanúja, ahogyan egy kiéheztetett macska egészben próbál lenyelni egy békát, és a szegény párának csak nehézségek árán sikerül felöklendeznie azt: „Egy békát próbált meg lenyelni, már csak a lábai álltak ki a szájából. Küzdött a nyeléssel. Nem hallott, nem látott. A békával volt elfoglalva. Hányingerem lett, olyan váratlanul ért, amit láttam. De nem tudtam levenni a szemem róla. Egy ideig küzdött, aztán feladta, és kezdte kihányni. Vinnyogva visszaöklendezte. Az egész test ütemesen rándult össze. Lassan tűntek elő a mellső lábak. Közben néha pihent. Sokáig tartott, amíg felöklendezte összeszűkült torkán keresztül a túl nagy falatot.” (19.) Ezek a rettenetes képsorok, kiegészülve a kiszol-