Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 3. szám - Csenki Nikolett: Megszólal az alárendelt? (Borbély Szilárd: Nincstelenek)
85 ban rámutat arra, hogy „a posztkoloniális irodalom és elmélet [...] egyes jelenségeinek és belátásainak fényében a centrum-periféria viszony visszamenőleges átértelmezhetősége, felnyithatósága válik láthatóvá, s ekként talán a magyar és a közép-kelet-európai irodalmon belül is a jelenleg domináns tradíciók mellett [...] más szövegrendező elvek és főleg olvasási alakzatok válhatnának beszédképessé. Egy lehetséges posztkoloniális indíttatású teóriának mindenképpen rendkívül érdekes problémát jelentene a közép-kelet-európai irodalom és irodalomtörténet teoretizálása [...].”21 Azért tartom alkalmasnak e beszédmód sajátosságainak figyelembevételével értelmezni a Nincstelenek et, mert az önkényuralmi miliő gyermeki szempontú megvilágítása összefüggésbe állítható azokkal a társadalmi rétegekkel, akik nem képesek érdekeik védelmét ellátni, hasonlóan a gyerekszereplőhöz, aki ki van szolgáltatva a nálánál magasabb hatalmaknak. Ez a marginális státus a politikai és nyelvi reprezentációt is lehetetlenné teszi a „nyelvvel és névvel nem rendelkező néma egyén”22 számára – pont úgy, ahogy az indiai özvegyáldozatra kötelezett nőknél sem lehetséges ez.23 A Nincstelenek 6–10 éves narrátora – akinek egyébként soha nem tudjuk meg a nevét – a ki nem mondott részletekre nem tud következtetni, valamint a történelmi utalásokat sem bírja felfejteni teljes valójukban, csak részleteiben képes azok tudatosítására. Mivel még nem beszéli a felnőttek nyelvét, így csak töredékesen képes saját kívánságait is megfogalmazni. (E periférián való lét a nyelvi reprezentáció elégtelen mibenlétével is korrelál, melyre a későbbiekben még visszatérek.) A subaltern (’alárendelt’) kifejezés Gayatri Chakravorty Spivak Szóra bírható-e az alárendelt? 24 című tanulmányával került be az irodalomtudományi diskurzusba, 25 és vált a posztkolonialista interpretáció egyik fontos kifejezésévé. „A posztkoloniális kritika a posztmodern irodalomtudományi beszédmódok egyik változataként az olvasat labilis, jelentésváltoztató, jelentéssokszorosító hatását a faji identitás ▼ 21 Bényei Tamás, „Archívum: a világirodalom helyei”, Alföld 50, 2. sz. (1999): 75–86. 22 Bókay Antal, Bevezetés az irodalomtudományba (Budapest: Osiris Kiadó, 2006), 283. 23 „Ennek a végletesen marginalizált, a lét és a nemlét határán mozgó, identitásnak kevéssé nevezhető állapotnak emblematikus formája ölt testet az indiai társadalmakban őshonos kulturális tradícióban. A »sati« keretében a férjét gyászoló özvegyet ünnepi szertartás keretében máglyára vetik, és elevenen elégetik.” Uo. 24 Gayatri Chakravorty Spivak, „Szóra bírható-e az alárendelt?”, ford. Mánfai Alice, Tarnay László, Helikon 42, 4. sz. (1996): 450–483. 25 Az alávetett fogalmat Spivak Antonio Gramscitól kölcsönözte, aki kulturális-ideológiai értelemben alkalmazta, viszont előbbi teoretikus az alárendelt fogalmát szélesebb elméleti diskurzusba helyezte. Spivak meggyőző argumentációjában Michel Foucault hatalomelméletére, Gilles Deleuze filozófiájára és Edward Said posztkolonializmus-elgondolására támaszkodva tágítja ki a fogalom használati körét. Az alárendelt kifejezés számtalan értelemzési horizontot nyit meg, hiszen ha Said gondolatmenete felől közelítjük meg, akkor a posztkoloniális szubjektum, ha a Deleuze–Guattari-féle koncepció felől nézzük, akkor a kisebbségi írásmód, és ha a foucault-i értelemben nézzük, akkor a börtönviselt egyén és a szexuális kisebbséghez tartozó személy kerül előtérbe.
