Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 3. szám - Csenki Nikolett: Megszólal az alárendelt? (Borbély Szilárd: Nincstelenek)
81 ban nemcsak az a különleges, hogy a periferikus léthelyzetről tudósítanak, hanem az is, hogy egy-egy gyermek nézőpontján keresztül kaphatunk látleletet a keleteurópai létről; arról, hogyan valósul meg a függés lelki és fizikai aspektusa. De ezt mégsem a magyar irodalomban az 1970-es évektől jelen lévő posztmodern, illetve metamodern nyelvhasználattal viszik színre az említett művek, hanem a traumatikus, az alárendeltség viszonyait bemutató, egyszersmind megrendítő nyelviséget építik bele textusaikba. Erre az alapvető változásra hívja fel a figyelmet Németh Zoltán A posztmodern magyar irodalom hármas stratégiája című tanulmánygyűjteményében, amelyben a magyar irodalom modernitást követő alakváltozatairól értekezik. Rámutat arra, hogy a 2000-es évek környékétől megfigyelhető egy lassú elmozdulás az 1990-es évek ironikus-parodisztikus nyelvhasználati formáitól a traumatikus nyelv kiterjesztésének opciói felé – kiegészülve „a valóság problematikájának hangsúlyos megjelenésé”-vel, illetve autobiográfiai meghatározottsággal.4 S mindezt úgy, hogy közben az intertextuális, metafikciós stb. narratív szervezőelemeket nem eliminálja, hanem azokat beemeli szövegstruktúráiba, hogy a különböző nyelvváltozatok együttes jelenléte kikezdje a korábban önazonosnak hitt narrátor hitelességét.5 Vitathatatlan, hogy a Nincstelenek hazai és külföldi recepcióját lényegesen befolyásolta az a tény is, hogy Borbély regénye, hiába játszódik a mű cselekménye a kommunizmus éveiben, olyan témákat helyez középpontba, melyek a mindennapi közéleti párbeszédnek nem elhanyagolható hányadát teszik ki, gondolok itt mindenekelőtt a gyermekszegénységre, a holokausztemlékezetre, a családon belüli abúzusra, a nemzetiségi identitásproblémákra, állatkínzásra stb.6 Az utóbbi évtizedekben az látható, amelyre Pierre Nora tanulmánya7 is utal, hogy az emlékezettel való nagyfokú törődés – előbb Franciaországban, majd szép lassan Európa más országaiban, végül Amerikában is – korszellemmé vált. A francia történész a múlt és jelen viszonyát egy szélesebb értelemben vett posztmodern ▼ 4 Németh Zoltán, A posztmodern magyar irodalom hármas stratégiája (Pozsony: Kalligram, 2012), 37. 5 E fejlemények egyébként már harmadik, vagy az ún. antropológiai posztmodernhez köthetők. Az antropológiai posztmodern az irodalomelmélet kulturális fordulatával következett be. Érdeklődésének középpontjában a hatalom kérdésköre, a marginális aspektusok láttatása, a mainstream-ellenes beállítódás áll. „Mindez a fikció és a referencialitás határán, mindkét elem felhasználásával történik, de rendkívül erős a szövegek konkrét, világba nyúló, tranzitív irányultsága. A harmadik posztmodern élesen hatalomellenes, gyakran nyíltan politikaiként viselkedik, a patriarchális, totalizáló, asszimilációs, homogenizáló és globalizáló tendenciák ellen emel szót a sokszínűség és az eltérő tradíciók megőrzése céljából.” Vö. Uo., 35. 6 Szénási Zoltán. A peremlét elbeszélhetősége . Hozzáférés: 2021. 12. 29. http://pilpul.net/komoly/a-peremlet-elbeszelhetosege A magyar falu poétikái című tanulmánykötet behatóbban foglalkozik ezzel a kérdéskörrel. Vö. A magyar falu poétikái , szerk. Korpa Tamás, Pataki Viktor, Mészáros Márton (Budapest: Fiatal Írók Szövetsége, 2018). 7 Pierre Nora, „Emlékezet és történelem között: A helyek problematikája”, ford. K. Horváth Zsolt, Aetas 14, 3. sz. (1999): 142–157.
