Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 3. szám - Kabdebó Lóránt: A vers kriminalizálódása (Szabó Lőrinc pályakezdésében, 1920–1930)
61 A dísz, mely kente-fente a felszínt, oda van; haszon a világ lényege és aki gyenge, maga van. Mint én. – Sötét lett. Fáradt vagyok. Mit akartam még mondani? Kár volt ezért is. A féreg hallgatni fog: rálépett valaki. Gyűlölet, hol a hatalmad? Te is elhagysz? Persze. Unottan kopog a jégeső, s végül a csönd marad csak, ahová visszahozhatatlan visz az idő. Ennek a váltásnak a végiggondolására ad alkalmat a Vissza a háborúból szöveggé vált helyzeteinek a magyar nyelven való megszólaltatása. Mondhatnám úgy is: saját korábbi szövegeiből építi meg az idegen történetet, hogy felfedezze annak mulandóságát. A fordítás során válik korábbi költészetének szövegszerűsége mulandó anyaggá. Tulajdonképpen ezzel a fordítással búcsúzik „lázadó” évtizedétől. Ekkor alakul átkriminalizálódott verse dialogikus személyiséglátomássá, ekkor valósul meg a János evangéliuma „Jó Pásztor” metaforája szövegkörnyezetének pszeudobibliai ihletése a számára: „Falba léptem s ajtót nyitott a fal.” Narrációjában visszalép személyes életrajzába, versének ars poeticájában pedig korszaka egyik legjelentősebb kötetét szerkeszti meg, a Te meg a világ személyiség látomásával. A regény világával együtt elhagyja megelőző évtizedét. Kilép versei kriminalizált formájából. Az önmagát pusztító narrációból a létezés átélt szemlélésébe lép át. – Ludwig – mondja meggondoltan –, mi keresnivalónk van itt? Nézz szét: milyen vánnyadt és vigasztalan minden! Terhére vagyunk másoknak és magunknak. Az ideáljaink csődbe jutottak, az álmaink megdöglöttek és mi úgy szaladgálunk kitűnő cél-embereknek ebben a világában, mint Don Quijoték, akiket idegen országba vert a sors. Ludwig hosszan ránéz. – Azt hiszem, betegek vagyunk, Georg. Még a csontunkban és velőnkben van a háború. Rahe rábólint.
