Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 3. szám - Kabdebó Lóránt: A vers kriminalizálódása (Szabó Lőrinc pályakezdésében, 1920–1930)
62 – Nem is szabadulunk meg tőle soha. – Dehogynem – veti ellen Ludwig –, különben hiába lett volna minden. Rahe felugrik és két öklével az asztalra csap. – Hiába is volt, Ludwig, hiszen épp ez az, amitől megőrülök! Micsoda emberek voltunk, a lelkesedésnek milyen vihara vitt minket a frontra! Úgy látszott, hogy új világ kezdődik, minden régi, korhadt, felemás és pártos egyszerre eltűnt, olyan ifjúság voltunk, amilyen még sohase volt! Úgy szorít a markában egy kristálytömböt Ludwig gyűjteményéből, mint egy kézigránátot. Az ökle reszket. – Ludwig – folytatja –, sok fedezékben feküdtem és valamennyien fiatalemberek voltunk, akik egy nyomorúságos gyertya körül kuporogtak és vártak, és fölöttünk mint földrengés őrjöngött a zárótűz – nem voltunk már újoncok és tudtuk, mire vártunk, és tudtuk, mi jött... de, Ludwig, azokban az arcokban ott a föld alatti félhomályban több volt, mint erő, több volt, mint bátorság, több volt, mint halálmegvetés. – Akarat volt bennük, egy más jövő akarata volt azokban a mozdulatlan kemény arcokban, és ott volt, amikor rohamra indultunk és ott volt akkor is, amikor meghaltunk! Évről-évre csöndesebbek lettünk, sok minden lemállott, de ez az egy megmaradt. És most, Ludwig, hová lett most ez az akarat! Meg bírod érteni, hogy mindez megrekedhetett a rendnek, szabályosságnak, nőknek, kötelességeknek ebben a mocsarában, és hogy mi a neve mindannak, amit itt életnek hívnak? Nem, barátom, akkor éltünk, és ha százszor mondod is, hogy gyűlölöd a háborút, mégis az az igazság, hogy akkor éltünk, mert együtt voltunk, és mert égett bennünk valami, ami több, mint ez az egész itteni mocsok. Zihálva beszél tovább. – Kellett valami céljának lennie, Ludwig. Egyszer, egy pillanatnyi időre, amikor kitört a forradalom, azt gondoltam: Most jön a szabadulás, most visszaözönlik a folyam és partokat söpör és új medret ás magának. És én, istenemre, ott lettem volna! De a folyamot ezer csatornára robbantották, a forradalom kis és még kisebb állásokért folyó civakodások almája lett, elapadt, eliszaposodott, felszívták a foglalkozások, kapcsolatok, családok és pártok. Nekem hát nincs itt semmi keresnivalóm. A bajtársiasság asszonynélküli valami volt. Megyek oda, ahol megint megtalálom. Ludwig feláll. A homloka kipirult, a szeme ég. Egészen közelről néz Rahe arcába. – És miért, Georg, miért? Mert becsaptak bennünket, becsaptak úgy, hogy még csak most kezdjük sejteni! Mert rettenetesen kihasználtak! A német hazáról beszéltek nekünk, és egy kapzsi ipar okkupációs ter-
