Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 3. szám - Gerzsenyi Gabriella: Amikor kicsi voltam
15 ürülék nyakamban való landolásától. Távolról láttam csak a szürke gerléket, amelyek közül némelyik barátságosabb példány az udvarunk fölé is berepült, átmeneti tanyát verve a lóca fölött magasodó körtefán. (Igaz, nem hallgathatom el, hogy galambokkal olykor egészen közeli ismeretségbe is kerültem, mégpedig a levesestányérban. Piroska néni nevű ismerősünk ugyanis, aki autóbusszal és éktelen méretű szatyrokkal, kosarakkal megrakodva érkezett Beregújfaluból, szebb napokon galambot is hozott ajándékba. Semmilyen szabadon tartott, biotakarmánnyal nevelt zsenge csirke húsa nem vetekszik a galambéval. Persze, ezt akkor még nem tudtam. Ahogy azt sem, hogy omlósságában a galambhúsra leginkább a békacomb emlékeztet.) Egy szép napon pedig nem egy egyszerű szürke gerlice érkezett vendégségbe, hogy fészekrakó tudományának az elnyújtott „túúúdom, túúúdom” kiáltásokkal is hangot adjon, hanem egy fehér-fekete mintás, elegáns, mondhatnám úri galamb. Ági és én azonnal felcsaptunk jólnevelt háziasszonyoknak, és a hátsó kamrában tartott búzakészlet rovására lakomát rendeztünk az előkelő vendégnek. Tartott aztán ez a vendégség hosszú napokig, akárcsak egy jó falusi lakodalom, mígnem Mamuka, máig ismeretlen (és sajnos immár mindörökre az ismeretlenség takarója alatt pihenő) oknál fogva, hangos „hess” kiáltásokkal elkergette őkelmét az udvarunkból. Kiáltásainak egy konyhakendő suhogtatása adott nyomatékot. Sírtunk és tiltakoztunk, Ági meg én, hasztalan. A galamb soha többé nem tért vissza. Maradtak a templomtorony szürke gerlicéi. Akikhez való felemelkedés helyett végül bementem az óvoda vécéjébe, és ezáltal megmaradtam a valóság talaján. Adott esetben ez a talaj kissé csúszós és büdös volt. Az óvoda becsületének védelme érdekében fontos tisztázni, hogy a vécé padlójának számomra kellemetlen szagát nem a gyerekekből távozó folyadékok, hanem a tisztító vegyszerek okozták (akkor még nem tudtam, hogy az iskolában aztán lesz alkalmam megérezni, amikor a vécé valóban büdös, és orrfacsaró, szinte már szemet csípő kipárolgása tud lenni a padlón tócsákban álló, szilárd és folyékony halmazállapotú emberi melléktermékeknek). Mamuka mit beszélt Vilma nénivel, mit nem, én azzal nem sokat törődtem. Lenyűgözve álltam a gyerekszabású vécécsészék, az alacsonyra felszerelt kicsike mosdókagylók, színes törülközőtartó akasztók előtt. A játékra és étkezésre szolgáló kicsi székek és asztalok láttán pedig gyökeret vert bennem az a meggyőződés, hogy itt még a grecskát is szívesebben megenném. Mamának mindenesetre a grecska feletti finnyáskodáson és a mosogatótál lábaimmal való dalra fakasztásán felül nem okoztam étkezések közben túl sok bosszúságot. Ízlett nekem minden, ami elém került, levesek, második fogások, desszertek. Talán csak a kocsonya volt, ami sehogyan sem tudott ínyemre lenni, holott nevében erősen emlékeztetett a pecsenyére, amit viszont kifejezetten imádtam. De nem bocsátkoztam etimológiai fejtegetésekbe.
