Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 3. szám - Ruth Schweikert: Ahogy öregszünk (Tatár Sándor fordítása, részlet)
7 Még az apjáért érzett gyásznál is erősebb volt Friederikében az érzés, hogy elárulták; az anyja ugyanannyira, mint az apja. Soha többé nem hívhatta az anyja Riekének, ez az illető nappal elmúlt, ahogyan Friederike gyerekkora is, s ez a tilalom az anyján kívül valamennyi iskolatársára, majd később Jacques-ra is vonatkozott, éspedig saját életének egész hosszú, második felére. És amikor kezdte másképp látni és érteni a történetet – hogy ugyanis apja viszontlátásának reménye nélkül, anélkül a kötelék nélkül, amelyet az apa utolsó levele létesített köztük, aligha gyűrte volna le a betegségét, és a szülők épp ezért hagyták meg őt ebben a hamis bizonyosságban; amikor mind valószínűbbnek látta, hogy életben maradását egyes-egyedül a szüleinek és az ő körültekintésüknek köszönheti –, és azóta minden egyes nap, mindahány gondtalanul eltöltött vagy éppen elfecsérelt óra a hosszú évek alatt, minden öröm és minden bánat ajándék volt, amit vakon és gyanútlanul fogadott el a szülei kezéből – mire mindezt átlátta, csaknem ötvenéves lett, és nem kerülhetett már sor olyan beszélgetésre, amely talán megvilágíthatta volna számára a szüleit mozgató okokat és szándékokat: anyja, akinek sosem tudta egészen megbocsátani az árulást, addigra szintén meghalt; 1972. augusztus 26-án, a 20. Nyári Olimpiai Játékok ünnepélyes megnyitójának napján. Százötvenhárom macskaeledel-konzervet számolt össze Friederike, amikor az anyja halála után három héttel kitakarította és rendbe rakta az elhunyt stuttgarti lakását; százötvenhármat két fajtából, májasból és tonhalasból; az összes konzerv szekrényekből került elő, és egyenletesen voltak elosztva a három szobában, a konyhában és a fürdőszobában. Macskáról nem tudok, mondta Seiffert asszony, a szomszéd, sápadt, fiatal teremtés szőke lófarokkal, rózsaszín, egybeszabott ruhában – véletlen épp ott volt, amikor Sophia Hauser meghalt. Micsoda szerencse így halni meg; Seiffert asszony megcsóválta a fejét, mint aki még mindig nem tudja fölfogni. Bocsánat, de a fiamnak, Thomasnak is ezt mondtam; szegény kölyök persze akkor rettenetesen megijedt. Sajnálom, mondta gépiesen Friederike; ugyan, mondta Seiffert asszony, erős gyerek és abszolút érett a korához képest. A szomszédasszony leült az egyik konyhaszékre, keresztbe vetette a lábát, és újabb cigarettára gyújtott. Az előbb azzal csöngetett be, hogy segíthetne-e esetleg a takarításnál; és hogy Brunold asszony talán örülne, ha nem kéne mindent magával vinnie, ha megspórolhatná a költséges svájci transzport megszervezését. Azt a szép régi szekretert ő például nagyon szívesen adná ajándékba a férjének, akit most léptettek elő a Mercedesnél, és bolondul a régiségekért. Ő egyébként, mesélte büszkén, megkeresi a maga pénzét; heti kétszer-háromszor kisegít az apósáék üzletében, hogy ne csavarodjon be otthon egyedül. Friederike rögtön belement a dologba; tehetetlen volt, fáradt volt, és fájt a feje a rámolástól és mindattól, aminek az elintézése rá várt. Neki fogalma sem volt, mennyit érhet a szekreter, de Jacques biztosan tudja,
