Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 1. szám - Gyertyán, akác, cédulák (Buda Ferenccel Pál Sándor Attila beszélget)
15 – Sok ilyen történet van, egyébként is, de az elmúlt rendszerből különösen, hogy alkotó emberek végét és végzetét végül is az alkohol jelentette, abba haltak bele. Nem tudom, hogy ez betudható volt-e annak, amiben élni kellett, azaz, hogy nem láttak kiutat, vagy ezzel együtt is inkább alkati dologról volt szó. Nem akarok konyhapszichologizálni, és ezt nem fogjuk tudni itt most megfejteni, csak sokat gondolkodom ezen. – Nehéz volna megfejteni, mert amióta a szeszes erjedés titkára rájött az ember, azóta alkoholizmus is van. Valószínű, hogy összefügg azzal a társadalmi miliővel is, amibe belepottyan az ember valahonnét. Hogy annyira messzire ne menjünk, például Vörösmarty. Aztán még sorolhatjuk, Ady úrtól egészen Pilinszkyig és tovább, aki szintén nagyon rabja volt az alkoholnak. – Pilinszkyt ismerte Feri bácsi? – Nem. Találkoztunk, de nem voltunk közeli ismerősök. Meg aztán én akkoriban nagyon nehezen ismerkedtem. – Igen? – Igen, azzal a kettővel-hárommal, akikhez eleve vonzódtam igen, de egyébként nem. Volt egy olyan eset, hogy valamilyen irodalmi est alkalmával, még mielőtt megkezdődött volna maga a produkció, azt mondja nekem Juhász Feri: nem akarsz Illyés Gyulával megismerkedni? Éppen itt jön. Mondom, jó. Kezet fogtunk, s azzal slussz-passz. – Tehát az úgynevezett nagy emberekkel való parolázás nem ment. – Nem szerettem pofafürdőkre járni. – Arra gondoltam, hogy beszéljünk még egy kicsit esetleg a Hetekről, bár én azt gyanítom, közel sem volt olyan fontos, mint amennyire szerették volna a kitalálói, hogy az legyen, hiszen valójában nem is volt ez organikus csoport. – Nem, közel sem volt olyan koherens, mint mondjuk a Kilencek. Kabdebó Lórántnak volt ez a találmánya. De tulajdonképpen nincs, és nem is volt miért egymást megtagadni. Már csak azért sem, mert a legtöbbünk már korábbról ismerte és kedvelte egymást. Kalász Lacival már Debrecenben megismerkedtünk, és én őt tartottam abban a körben a legtehetségesebbnek. Talán nem is tévedtem nagyot. Neki nem voltak zsengéi, kész költő volt. Aztán Ágh Pista, még Nagy István volt, régtől ismertük. Ratkóval időközben ismerkedtünk meg, nem is Pesten, nem is Kállóban, nem is Debrecenben, hanem Pécsett, valamilyen fiatal írók tanácskozásán. Simon viszont már (Serfőző – PSA), ha a generációkat nézzük, fiatalabb volt nálunk, Raffai Sarolta pedig idősebb. Bella még korban stimmelt. Mindenesetre nem tiltakoztunk.
