Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 2. szám - Papp-Zakor Ilka: Károly és Kariha
22 lakott, a Hagyma úti posta pedig, ahol dolgozott, mindössze három utcányira állt tőle, szóval nem sokan bámulták meg út közben. Ráadásul náluk, vidéken, nyugtatta magát, haszonállatok szempontjából nagyon megértőek az emberek. Kolléganői a postán, mint mindennap, most is mosolyogva fogadták. Kitartóan, de gyöngéden irigyelték, amiért, szemben velük, akik mindenféle köznapi, leveszöldségről, szerelemről, idegen nyelvről elkeresztelt utcában laktak, Magdika otthona a nagy költő, Hiányság József nevét viselte. Hiányság portréja kint lógott a postahivatal falán. – Mondd neki, hogy tyu-tyu-tyu – tanácsolta Krisztinka Magdikának, aztán ő maga mondta: – Tyu-tyu-tyu – és megpróbálta hátulról lefogni Károlyt. A kakas villámgyorsan megfordult, és odavágott. – Inkább te mondd, téged már ismer! – Tyu-tyu-tyu – ismételte Magdika szófogadóan, de amikor a madárhoz nyúlt volna, az őt is megcsípte, és verdesni kezdett: – Add vissza, add vissza a szabadságomat! – Cccs! – kapta ujját a szája elé Piroska, majd bátorítólag hozzátette: – Nemsokára ráun, és leugrik magától. Sőt, talán már unja is... Magdika aznap Károllyal a fején szolgálta ki az ügyfeleket a postaboltban. Amikor a főnöke elhaladtában szúrósan végigmérte, és megkérdezte, mit jelképez a madár, lakonikusan ennyit válaszolt: – A Hiányság utcai szomszédom bízta rám – Tamás pedig legyintett. Ő is pontosan tudta, hogy Magdikának még fél éve maradt a nyugdíjig. – Add vissza a szabadságomat! – kárálta utána a kakas. – Add vissza, add vissza a gyémánt százforintosomat! – kukorékolta később, egy rejtvényújságot és Snickerst vásároló úrnak, de elszámolta magát: az Magdika legrégebbi törzsvásárlója volt. – Példátlan arcátlanság – csóválta a fejét, és számolatlanul a zsebébe süllyesztette a visszajárót. – Kitartást, Magdika! – Hogy a nyavalya törjön ki – sziszegte amaz, nem volt teljesen világos, hogy kinek. Délben felmelegítette a rizses húst, és kénytelen-kelletlen megosztotta Károllyal. A kakas fekete taraja kannibalizmustól kackiásan meredt az égnek. Amikor végzett, csőrét Magdika dauerjába fente, és, mint aki szundítani készül, felfújta a tollait. – Tyu-tyu-tyu – mondta Magdika reménykedve, miközben fölnyúlt érte. Nem kellett volna, a csőr azonnal lecsapott. Munka után, lévén csütörtök, nem ment rögtön haza. A csütörtök délutánokat, ha jó volt az idő, a Tűzifa kert játszóterén töltötte volt osztálytársnőjével, és annak két aranyos unokájával. Atti, az idősebb, legtöbbször rájuk sem hederített, folyton a mászókákon csimpaszkodott, vagy hebehurgyaságokon törte a fejét,
