Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 1. szám - Kiss Gy. Csaba: A horvát irodalom hazai befogadásának néhány példájáról
120 kontextusába, mint Gjalski elbeszélései. Mindazt megtaláljuk szövegeiben, ami a közös kulturális kód elemei közé tartozik: a vidéki életforma, az udvarház mikrouniverzuma, a természetközeliség, a vármegyei politizálás, a sajátos retorika, a latin nyelv szerepe, a konzervatív liberális jogi szemlélet, a patriarchális úr-szolga viszony. Magától értetődőnek érezte volna az ember, hogy legalább az irodalomtörténészek fölfedezik, s elkezdődik – legalább magyar–horvát összehasonlító szinten – az Ódon tetők alatt értő bevezetése a közös irodalmi és kulturális paradigmába. Gjalski munkásságáról már született magyar nyelvű méltatás a két világháború között (Bajza József, 1930), újabban Lőkös István elemezte műveit magyarul és horvátul. A komparatív elemzés azonban még várat magára. Ez több okkal magyarázható: részint a magyar kroatisták hiányával, részint a magyar irodalmi publicisztika tájékozatlanságával a szomszéd irodalmak dolgában, nem utolsósorban pedig azzal, hogy a kontrollszerkesztés nélkül elkészült fordítás nem kevés kívánnivalót hagy maga után. A magyar könyvkiadásban gyakran kevés anyagi forrás áll rendelkezésre, ezért elmarad az alapos szerkesztői munka, és ami ilyen esetben különösen fontos, az eredetivel való gondos egybevetés. Ami az areális kontextust illeti, természetesen Közép-Európáról van szó. Mégpedig nem az Osztrák–Magyar Monarchia szellemi örökségének értelmében. A Baltikum és az Adria közötti tágabb térre gondolhatunk, ahol nemcsak a XIX., hanem a XX. században is folytatódnia kellett a modern nemzetté válásnak, ahol a XXI. században két totalitarizmus emlékezete maradt ránk, és régiónk a politikai átmenet kora után is peremvidéki helyzetben maradt. Az 1980-as években Magyarországon ismét népszerű lett Közép-Európa gondolata, úgy is mint a Kelet-Európához sorolás elleni tiltakozás. Nemzedékem nem egy tagja vállalt részt fordítóként, irodalomtörténészként a közép-európai kultúrák közvetítésében. A Bethlen Gábor Alapítvány – mint a nemzeti demokrata ellenzék kezdeményezése – 1987-ben például a lengyel Zbigniew Herbertnek, 1988-ban pedig a cseh Bohumil Hrabalnak adott díjat. A történelmi fordulatot követően is tartott ez a lendület, nem egy könyvkiadó, folyóirat tartotta küldetésének részt venni ebben a munkában. A pécsi Jelenkor Kiadó Kiseurópa sorozata kifejezetten déli szomszédaink népszerűsítésében játszott fontos szerepet. A világirodalmi és általában szellemi tájékozódásban érzékelhetően alakulni látszott egy bizonyos XX. századi közép-európai kánon, amelyben vitathatatlanul fontos helye van Miroslav Krležának. Hiszen a Glembay-elbeszélések két kiadásban is megjelentek az utóbbi időben, 2010 után magyar színpadra kerültek drámái, műveire hivatkoznak a szakirodalomban. Kétségkívül ő a horvát irodalom első számú képviselője Magyarországon.
