Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 10. szám - Lengyel András: Szegedi egyetemi könyvtári éveimről (Lapok egy önéletrajzból II.)
106 szüksége van valamire, ami „gyorsan kell”, s amit szabály szerint nem vagy csak nagyon lassan és körülményesen lehetett volna elintézni. Fénymásolat egy cikkről (az océ másoló mai mércével mérve silány készüléknek tekinthető, pocsékul másolt, de nagy lépést jelentett, hogy egyáltalán volt), egy-egy folyóirat-kötet hazavitele éjszakára stb. Az osztályra be-belátogatók között, értelemszerűen, olyanok is bőven akadtak, akik valamilyen szempontból engem is érdekeltek – ők többnyire az egyetem oktatói közül kerültek ki. Viszonylag sűrűn megfordult például az irodalomtörténész Merényi Varga László, aki jó tanár hírében állott, Füzi Lacinak is, mint könyvéből látom, jó emlékei vannak róla. Sajnos nagyon fiatalon, harminc-egynéhány éves korában meghalt. (Közvetlenül halála előtt is bent járt, nem gondoltuk volna, hogy utoljára látjuk.) Vele is jókat lehetett beszélgetni, miközben ilyen-olyan ügyeit is intéztük. De megfordult itt a bölcsészkar egyik legendásan szétszórt, mégis kitűnően szervező, maga körül iskolát teremtő alakja, Keserű Bálint. Nélküle nem csak sok kiadvány nem született volna meg (például az úgynevezett Adattár-sorozat, amelynek első kötetei Herepei János apró cikkeit gyűjtötte egybe), de a „régi magyarosok” szegedi iskolája sem. Bálint körül kutatók nemzedékei nőttek föl, nem egy utóbb fontos tudományos vagy kulturális posztot is betöltött, sőt ma is betölt. Ez az iskola messzemenően meghatározta s meghatározza ma is a régi magyar irodalom kutatásának történetét. Én ezen a körön, már csak kronológiai okoknál is fogva, kívül maradtam, de figyelemmel kísértem dolgaikat. Az „olvasó”, tájékozódó érdeklődő szintjén érdekelt, mit csinálnak. Bálinttal is sokat beszélgettem, jóllehet igazában soha nem tudtam eldönteni, hová akar kilyukadni. Olykor megfordult az osztályon Halász Előd is, akit ma elsősorban németszótárairól ismer a szélesebb nyilvánosság, de germanisztikai dolgai is fontosak. Különc, önjáró figura volt, az egyik legokosabb a bölcsészkar professzorai közt, de „nehéz” ember, tanítványai (Csúri Károlytól Kanyó Zoltánon át, mondjuk Bernát Árpádig) rendre szembekerültek vele. Legjobb barátja (s ivócimborája) akkor már alighanem Súki Béla, „a kandidátus cigányprímás” volt (hivatalosan a Ságvári-gimnázium vezetőtanára, nem hivatalosan pedig a német filozófia, Hegel, Heidegger kitűnő ismerője). Halászról külön legendakör élt, mindegyik történet az okos, cinikus, nonkonformista egyéniségről szólt. Egyes „kiszólásai” folklorizálva terjedtek. Tapasztalataim megerősítik e legendakört. Tudtam rossz híréről, tanítványai vele való szembekerüléséről stb., de kedveltem. Érezni lehetett formátumát, amely különcségein is átjött. „Cinizmusa” szemnyitogató volt. Feleségének, Szász Anna Máriának is segítettem valamiben, amiért elnyertem dicséretét – mások előtt is elismerően beszélt rólam. De bejárt (már könyvtáros éveim vége felé) Bálint Sándor is, egyes régi ismerőseinek „Sanyika”. Ő akkor már nyugdíjba kényszerítve, olykor nélkülözve élt, de tudtam róla –, például Aurél bácsi elbeszéléseiből – hogy valójában jelentős tudós, a magyar néprajztudomány egyik jelese, aki legalább két területen, a Szeged-kutatásban
