Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 10. szám - Alföldy Jenő: „Szárnyatlan angyal” (Bevezetés Dobozi Eszter költői világába)
73 A Minden kellene kötettel lezáruló életmű költője mindig a minőségi elv által kiszűrt totalitásra, az írói és a pedagógusi hivatás teljesítésére, az élet és a költészet egységére vágyott, olyankor is, amikor látszólag „parányi” dolgokban (vö.: Egy parány énekel), apró részletek titkaiban merült el. Sokáig szűkös életkeretei között a létteljességnek inkább a kulturális-esztétikai, mint jóléti vagy rangbeli változatára törekedett. A szakmájában kiválóan képzett, értéktisztelő értelmiséghez tartozott, de nem az „elitbe” sóvárgott. Egyik legfontosabb szellemi vezetőjével, Németh Lászlóval mondva, kettős életberendezése: írói és pedagógiai hivatása egyaránt üdvösség-ügy volt számára. Az Egy című, első kötetének nyitóverse az Üdvtan (1986) . Mivel az üdv (üdvözülés) maga a maximalizmus, szinte mindig elégedetlen volt a teljesítményével. Ennek egy villanásnyi, de örömteli feloldását jelzi az Ács Margitnak ajánlott Babérnyár, a 2013-ban elnyert Magyarország Babérkoszorúja díj meglepetés-örömének verse: a „hajtott egy rózsatő is” Arany Epilógusának „kis virágaira” utal. Sorsában a huszadik és a huszonegyedik század fordulójáig tartó, a költő idealizmusát rosszul tűrő, ha ugyan nem tiltó irodalmi korszak nyűgjeit vigasztalanul viselte sokáig. Nemcsak mert lelkierejét az alulról jött értelmiségi kényszerű alkalmi munkavállalásai korlátozták a művészi alkotásban. Családtörténetében az elmúlt bő félszáz éve során, úgy érezte, túl sok történelmi elszámolnivalója gyűlt fel, s ennek nyomasztó terhétől csak úgy szabadulhat meg, ha kiírja magából. Tíz körömmel című szociográfiája is közérdekű ebből a szempontból. S mert igaz költő volt, azt az alapélményét is állandóan ki kellett fejeznie, amitől az ideológiai erőszak sokáig meg akarta fosztani: az istenhitet és Jézus imádatát. Nem nevezném „vallásos költőnek”, annál több volt, akárcsak Pilinszky: a profán dolgokra is kiterjedő hitet és szeretetet vallja (’költő és református’, ahogy Pilinszky ’költő és katolikus’). A helvét hitű Dobozi négy, „kis szonett” formájú énekben írta meg Weörest idézve Kereszt című kompozícióját (szakaszolása a 4 4 3 3 helyett: 4 3 2 1), s Máriához könyörgött, mint a „pápisták”, és olykor a reformátusok ószövetségi haragú istenéhez folyamodott. Gyakori fohásza volt Dávid 35. Zsoltárá nak e sora, ha oktalanul bírálták, vagy kirekesztőn bántak vele: „Perelj, Uram, perlőimmel”. Egy példaember a sokból, akit különös rokonszenvvel állít elénk: Teleki László, a reformkor, a 48-as forradalom és a 49-es szabadságharc és az ellenállás egyik legvonzóbb egyénisége (1807–1861). Korából kiemelkedett bátorságot, önfeláldozást és diplomáciai bölcsességet egyesítő képességeivel. Már a harmincas évek reformországgyűlésein feltűnt jól végiggondolt, radikális felszólalásaival. A szabadságharc idején s a bukás után is kapcsolatokat épített ki Nyugat-Európában, és az emigrációban élő Kossuth hazai szövetségeseként, mai szemmel nézve, hiszem, a helyes megoldást képviselte a kiegyezésre készülő Deák Ferenccel szemben. 1861-ben a magyar radikális ellenzék első tekintélyeként írta meg országgyűlési levelét Ferenc József császárnak. Értesülvén, hogy elárulták, s a császári hatalom az elfogására
