Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 10. szám - Alföldy Jenő: „Szárnyatlan angyal” (Bevezetés Dobozi Eszter költői világába)
72 A kétezres évekből való Eszternek az a verse, amelyet egy képzőművészeti alkotás, Udvardy Erzsébet Sárkányölő je ihletett. Ezen Szent György lovag karcsú, fiatal nő képében döfi le a város lányainak elemésztésére törő szörnyet. Dobozi Eszter ezzel a harcossal, ezzel a lovaggal is azonosult lélekben. Nemcsak imával: a harcot jelképező kopjával is ellent akart állni a legendás szörny huszadik-huszonegyedik századi változatának. Illyés Kingát gyászolva is ezt a küzdeni tudást, ezt az elszántságot emelte magasra, mint valami címerpajzsot. A lényében szelíd költő, külső megjelenésének mintegy ellentmondva, gyakran mondta magáról, hogy lázadó, máskor azt is, hogy „bozótharcos alkat”: látványát sem bírta elviselni a kiszolgáltatottság „behemótjának”. És a behemót nemcsak a betegség jelképe, sajnos emberek is értendők rajta, nemzetünknek szándékosan ártó politikusok és egyéb szellemiségek. A Soror Margit arca mögül és a körülötte keletkezett, hasonló témára írt versek a királyi apja, IV. Béla bűneiért vezeklő, a végletes szegénységet is magára vállaló Szent Margit példájával rendítik meg az olvasót. A vers írásakor (1986 előtt) még egészséges, nem mindennapi érzékenységű Dobozi Eszter részvétesztétikáját mutatják meg. Ez Pilinszkyhez, illetve Dosztojevszkij és Németh László egyes regényhőseihez, illetve hősnőihez közelíti őt. A részvét és az irgalom az, amelynek jegyében a tárgyi közvetítőt Szent Margit személyében jelöli ki e korai versciklusában. „Meghalt a Bárány” – idézi a királylány gyászolóit, és a költő mintegy magára veszi a kínok palástját. Húszévesnél alig lehetett idősebb, amikor ezt írta: „Margit-palástom hasadoz / s nem gyöngyök a nyüvek”. A verset író alany és a megnevezett személy mint a mű tárgya között önkéntelen megfelelést sejtünk – de az életszentséget tisztelő Dobozi Eszter részvéte nem puszta önkínzás. A mű példázat és jelkép, de a benne rejlő indíték a realitás talaján maradó érzelem és gondolat, nem pedig öngerjesztő szerep. Ady Szent Margit legendája című versé nek sorait idézi Eszter a Margit legendájá nak mottójában, s a költő Ráskai Lea XVI. századi, részben szájhagyományok, részben kolostori följegyzések alapján megírt életrajzának motívumait használja föl. Érezheti a modern lélektan ismeretében, hogy az olvasóként nagy átéléssel magára vett öngyötrés a huszadik század vége felé legalábbis anakronisztikus, és ezt a Soror Margit arca mögül szolid öniróniájával helyezi el felvilágosult szerzői tudatvilágában. De nem engedi, hogy Margit-képe a korabeli, cinikus szemlélet martaléka legyen. Egy újabb ellenversben azt olvassa ki a legendából, hogy a vezeklő királylány nem csupán jóságos üdvösségkereső volt. A gyűlölet is hajtotta, hogy királylányi szépségét Margit egy mosdatlan koldusnő rongyaira váltsa, amiért apja, IV. Béla mirtuszkoszorús érdekházasságra szánta őt egy ismeretlen lovaggal, aki majd kopját tör érte, s megöl valakit. Ez bírta rá Margitot a Dobozi Eszternek oly fontos erkölcsi lázadásra. Egy mélyebb értelmű jóság lázadt föl benne a hatalmi érdek, s a kegyelem a kegyetlenség ellen.
