Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 9. szám - Varga Zoltán írásának mellékleteként képkockák láthatók Ulrich Gábor Dűne című animációs filmjéből
88 fémjelzi (Hommage , 2004; Ssshottt! , 2007; Panoptikum , 2008). Mindezen jegyek leg tisztábban talán a Mielőtt című 2005-ös, szintén komoly fesztiválszereplést maga mögött tudó animációban találhatók meg.13 A későbbi művekben ez a „tömény ség” oldódni látszik. Az örvénylésszerű képalkotás, ha nem is tűnik el teljesen, de egyre inkább átadja helyét a lebegésszerű vizualitásnak (Lebegés, avagy tíz bagatell , 2009; A hentes zsebrádiója , 2010; Fából faragott királyfi , 2013). A fekete-fehér képi világ kiszínesedik (Lebegés ...; Tulipán , 2012; Fából faragott királyfi ; Balansz , 2016), a komor-tragikus felhangokat pedig abszurd és groteszk hangvétel cseréli (A hentes zsebrádiója; Tulipán ; Mit kell tudni a kutyaidomításhoz? , 2013). Az Ulrich-animációk sokáig kevéssé tettek lépéseket az elbeszélő jelleg érvényesítése felé – a narratíva csak később, elsősorban az irodalmi inspiráció felerősödésével együtt jelentkezik a rendező filmjeiben.14 Noha a Dűne számára is meghatározó téma a test sérülékenysége, valamennyi korábbi Ulrich-animációval ellentétben ezt a kérdéskört nem a képi világ által, hanem nem látható módon: konkrétan a hangszféra komponenseivel jeleníti meg. A Dűné ben egyáltalán nem látható emberalak – talán ez a legrendhagyóbb vonása, de legalábbis legfeltűnőbb (vizuális) különbsége az alkotó előző műveihez képest. Az, hogy a Dűne számítógépes algoritmusok segítségével megkomponált képi vilá ga hihetetlenül lecsupaszított, inkább csak „fokozati” kérdés: Ulrich eddigi alkotásainak döntő többségére is illik a minimalizmus titulusa. Azáltal csak tovább egyszerűsítette és még absztraktabbá tette a látványvilágot a rendező, hogy csupán fűszálakat, hajladozó és alakzatokba rendeződő szélfútta fűcsomókat mutat. Értelemszerűen a minimalizmust erősíti a fekete-fehérség is. A meglehetősen rövid játékidő, a végletes minimalizmus és az erőszak témája révén a Dűne talán legközelebbi előzménye az életműben a Memoir (2010), amely a színes és groteszk filmek sorába ékelődve hozta vissza a korai Ulrich-animációk zaklatott mozgáskoreográfiáját – a hasonló nyugtalanság- és feszültségérzet ezúttal, a Dűné ben, nem a képi, hanem a hangi világot szervezi. A Dűne képalkotása érdekes módon a Balansz ban kiépült kettősség továbbvitelének is felfogható. A Balanszszal kapcsolatban korábban azt fogalmaztam meg, hogy a korai Ulrich-animációk örvénylésszerűsége és a későbbi művek lebegésszerűsége valamiképpen kiegyenlítődik benne,15 s hasonló állítható a Dűné t szemrevételezve is, még ha a két film merő ben eltérő látványvilága első pillantásra ezt szinte alig igazolja. Ám a Dűne szikár fekete-fehér vizualitása, melyben folyamatos „kavargásban” láthatók a növényalak▼ 13 Lásd a filmről részletesebben Varga Zoltán: Mielőtt. In: Gelencsér Gábor – Murai András – Pápai Zsolt – Varga Zoltán (szerk.): Magyar filmek 1896–2021 . Budapest: MMA Kiadó, 2021. 670–671. 14 Bizonyos munkái mögött olyan írók ihletését találjuk, mint Podmaniczky Szilárd, Örkény István, Hajas Tibor, Balázs Béla, Háy János. 15 Varga: A kecskeméti animációs film..., 247.
