Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 9. szám - Fischer Balázs festményei (A címlapon: A keretező műhelye)
81 A Tintatáj, Fekete föld vagy a Valahol északon művek talán ennél is tovább mennek. Felértékelődik a homály. Rétegeket mutatnak meg tőmondatokban. Nem csoda, ha felismerjük bennük azt a szellemiséget, melyről Martin Heidegger így vall: „Csak az igazi beszélésben lehetséges a tulajdonképpeni hallgatás. A jelenvalólétnek ahhoz, hogy hallgathasson, mondanivalóval kell rendelkeznie, azaz rendelkeznie kell önmaga tulajdonképpeni és gazdag feltárultságával. Ekkor a hallgatagság megnyilatkozik, és véget vet a »fecsegésnek«.”1 A kísérletezés szabadsága. Fischer Balázs időről időre visszatér egyes formákhoz. Erre lehetnek példák az Ennyi és a Függönyképek művek. Mintha egyes alakzatok egymáshoz való viszonya, azok erőssége vagy lágysága, másutt az elhomályosítás meghatározó lenne. Különleges, ha ezeket a képeket egymás mellett nézzük. Azt érezhetjük, mintha a keresés örömén túl részigazságok tárulnának fel. Kell-e ennél több, ha művészetről gondolkodunk? Talán itt is igaz a megállapítás: A képektől vagy semmit sem várunk, vagy túl sokat. Pedig valahol éppen a kettő között, a kutatás örömében, a kísérletezés szabadságában, a régi megértésének és az új keresésének nyomasztó, egyben felemelő jelenében érezhetjük át a művészet lényegét. Nincs tökéletes alkotás, de van tökéletesség felé vezető út. Ezért egy dolog felfedni a technikai megvalósítást, töprengeni a Fischer által egyébként nagyon is elgondolkodtató és sokat sejtető felületkezelés változatosságán, megérteni a színek, gesztusok egymáshoz viszonyulását. A különbség aközött, hogy mindezeket leírjuk, vagy csendben átérezzük, és hagyjuk ezt a fajta létélményt érzelmeink öntudatlan tengerébe egyszerűen beivódni annyi, mint aközött, hogy racionálisan meghatározzuk, vagy valóban érezzük a méz édességét. Belső terek. Van valami drámai Fischer belső tereket ábrázoló alkotásaiban. Csendéletek-e, enteriőrök-e vagy valami egészen másra mutató alkotások? Bár az egyes művek, mint a Támadnak a képek , a Keretező műhely vagy a Hajók a falon konk rét, zárt terekből indulnak ki, mégsem zártak, organikusak, nem időhöz kötöttek. Olyanok, mint a folyó, folyamatos változók. Mintha ezek a terek valami megelőző ismeret fátylába burkolóznának. Időtlenséget, otthagyottságot, bizonytalanságot, múltat sugároznak, egyben feloldják a tér határait. Az emberábrázolás hiánya, csupán a tárgyak elrendezettségei, egymáshoz való viszonyaik által beszélnek az emberről. Fischer egyik mestere, Váli Dezső nem is műterem, sokkal inkább zsidó temető alkotásait juttathatják eszünkbe. Emlékleképezések, egyben emlékállítások. ▼ 1 Heidegger, Martin: Lét és idő . Osiris Kiadó, Budapest, 2019, 186.