Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 9. szám - Sümegi György: A Kecskeméti Művésztelep alkotóházának története 1957 után
60 bekapcsolódás nehézsége. A művésztelep távol van, mindig is messze volt a várostól – és viszont. A város nem fogadta be, nem építette be szervesen a saját kultúrájába az alkotóházat, az ott dolgozó művészeket. Idegen test, külön bolygó, sziget – volt és maradt – a műkerti intézmény, aminek persze a viszonylag rövid, de igen célszerű, konkrét feladatú ott-tartózkodás is részbeni oka. A legszervesebb jelenlétet a publikálás (kiállítás, helyi újság és folyóiratcikk, reprodukciók), a közönséggel való találkozások képezték. Kecskemét 1968-ban ünnepelte fönnállása, városi léte 600. évfordulóját. Ezen ünnepségsorozat keretet biztosított a Kecskemét múltja a képzőművészetben című, a művésztelep történetét minden korábbinál részletesebben föltáró és bemutató kiállításnak és az alkotótelep első évtizedének mérleget adó, Az új kecskeméti művésztelep tárlatának. A katalógusbevezetőben Szentiványi István jelzi, hogy „tizenegy év alatt mintegy háromszáz képző- és iparművész dolgozott a telepen”. Számba veszi az állami megbízásra – helyben és az ország más városaiban – készült műveket, regisztrálja a pályázatokra, ösztöndíjakra készülők és az idősebb alkotók névsorát. Külön jelzi, ha valaki a régi művésztelepen is dolgozott (Herman Lipót és Járitz Józsa Iványi-Grünwaldnál, Konecsni György, Csupor László, Tóth János, Kiss J. Zoltán Révésznél, Redő Ferenc és Vörös Rozália pedig Révész nyugdíjazása után). „A Kecskeméti Zománcipari Művek igazgatósága engedélyével a kialakult jó viszony alapján a művésztelepen élő festők megismerkedtek a zománctechnikával.” Ezen együttműködés következtében szerepelhettek a kiállításon Kátai Mihály és Stefániai Edit zománcképei. A tárlat végső tanulságát megfogalmazó újságíró („a kiállítás tulajdonképpen kicsiny, de izgalmas keresztmetszete a legújabb magyar képzőművészeknek”) észrevette (és rögzítette) a műfajilag új, a festészet és a szobrászat határmezsgyéjén megjelenő zománcmunkákat, valamint az erős grafikai anyagot (Ábrahám Rafael, Bálványos Huba, Pásztor Gábor, Pető János művei). Az 1960-as évek elejétől a miskolci grafikai műhely (Lenkey Zoltán, Csohány Kálmán, Kondor Béla, Rékassy Csaba, Feledy Gyula stb. dolgoztak ott) mellett Kecskeméten, a Városháza alagsori kőnyomdájában született számos litográfia, készült pályázatra, illetve megrendelésre több grafikai sorozat is. Kecskemét 1963– 1973 között a litográfia-művészetnek fontos bázisa,9 egyik szellemi műhelye. Az alkotók egymástól is sokat tanultak, átadták a kísérletezéseik, a litografálás hosszú folyamatában szerzett egyéni tapasztalataik tanulságait, a technikai fogásokat egymásnak. Ábrahám Rafael szerint: „Kecskeméten éppen az volt a jó, hogy ezt a műfajt hosszú távon lehetett művelni. Hónapokon, sőt éveken keresztül zavartalanul kísérletezhettünk, és elsajátíthattuk a litográfia minden csínját-bínját. ▼ 9 Kecskeméti litográfiák 1963–1973 . Katalógus. Kecskeméti Képtár, 1997, Sümegi György: Litográfiák Kecskemétről (1963–1973) . In: (Kevésbé) szigorúan ellenőrzött nyomatok. A magyar sokszorosított grafika 1945–1961 között című konferencia kísérő kiadványa. Szerk.: Madarász Györgyi. Herman Ottó Múzeum – Miskolci Galéria, 2018. 56–59.
