Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 9. szám - Sümegi György: A Kecskeméti Művésztelep alkotóházának története 1957 után
57 Veszprémi Endre) és az újonnan megnyitott művészteleppel meglehetős gyakorisággal foglalkozott mind a helyi, mind az országos sajtó. Még a kecskeméti munkakezdés előtt sajtónyilvánosságot kaptak olyan hangok, amelyben egyes fiatal művészek száműzetésnek érezték a kecskeméti ösztöndíjajánlatot a budapesti lehetőséghez képest. A helybéli lapban a város, a város vezetése és illetékes hivatalai művészek és művészet iránti közönyét bírálják; párhuzamosan bemutatva a művészek anyagi gondjait, a megrendelések hiányát, de azt is, hogy egyes vállalatok (Gépgyár, Helvéciai Állami Gazdaság stb.) megrendelő ként és segítőként is mellettük állnak. Az 1957-tel kezdődő fejezetben a „Kecskeméti Művésztelep” az „új Kecskeméti Művésztelep” fogalomhasználatban a hagyományok vállalását, a művésztelepi kontinuitás akarását, az elődökkel való összekapcsolódás megteremtését ismerhetjük föl. Ez a napi sajtóban és a művészetkritikában egyaránt elterjedt, általános volt azidőtt, különösen az alkotóház működésének első éveiben. Első, közös kiállításuk is „Kecskeméti Művésztelep” címen nyílt meg (1958. december, Katona József Múzeum, Kecskemét). A tárlat katalógusbevezetőjében D. Fehér Zsuzsa leszögezi: „Nehéz lenne, sőt helytelen is az elmúlt egy év után valamilyen egységes stílustörekvést keresni a telepen dolgozók műveiben.” Majd arra utal, hogy „lenne a régebbi művészkolóniának tradíciója, melyet bátran folytathatnak az itt élő művészek és az otthont nyújtó város hivatalos emberei is. Ez: festőink részéről erőteljesebb érdeklődés a hírös város népe, tája és jellegzetességei iránt, a város felől pedig több törődés a művésztelep dolgaival, a fiatal művészek munkájának szívből jövő és magától értetődő támogatása. Már a kiállításon kibontakoznak a körvonalai a város mindennapi életének. A gazdag gyümölcsterméstől roskadozó fák, végtelenbe nyúló földek, fehér falú tanyai házak, tarka piaci jelenetek, mozgalmas vásárok és körhintás vasárnapok kívánkoznak a festők ecsetje, ceruzája alá.” A kiállítást Pór Bertalan Kossuth-díjas festőművész beszéde után megnyitó Pogány Ödön Gábor hangsúlyozta: „a művésztelep kollektívája jól összeforrt, és amint a kiállított művek is mutatják, vállalja a szocialista realizmus felé vivő utat, a nép szolgálatát és a dolgozó tömegekkel való minél bensőségesebb kapcsolat megteremtését”. Az alkotótelepen dolgozó képzőművészek első gyűjteményes kiállításával összefüggésben „új művészeti generáció szárnybontogatásáról” írnak, elsősorban elismerve: „helyes a törekvés, hogy a főiskola elvégzése után, minél több fiatal művész vidéki művésztelepeken, kulturális központokban szerezze meg az önálló művészi munkássághoz szükséges élményanyagot és gyakorlatot.” Oelmacher Anna és Farkas Aladár a kiállításról szólva azonban odáig elmennek, hogy a művészek elhelyezését, az alkotóházi ellátásukat így minősítik: „itt már a megvalósult kommunizmusban élnek”, vagy: „valósággal a kommunizmusban élnek itt a fiatalok”. Minderre próbált ráerősíteni az 1956-os forradalom leverése után
