Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 9. szám - Sümegi György: A Kecskeméti Művésztelep alkotóházának története 1957 után
56 festészet jelentékeny mesterei”. Végül hozzáteszi: a kiállítás „megrendezésére a helyi mű vészélet fellendítése végett feltétlenül szükség van”. Révész Imre, az ő naturalista népéletkép-fölfogása és tanítványai piedesztálra állítása 1955-ben kissé megkésve, de kapóra jöhetett a helyi kultúrpolitikának nemcsak a kor stíluseszményéhez közel eső előzmény-törekvés jellege miatt, hanem azért, mert Révész munkásságát Ungváron és Kijevben (Szovjetunió, Ukrajna) is bemutatták, „realista nagymestert”, „igazi népi festőt” ünnepelve benne. Különösen a Panem! című képének szociális érzékenységét emelték ki. Az „alkotás nyílt és bátor állampolgári tettnek bizonyult, nyílt szimpátiának az elnyomott nép iránt. A kapitalista társadalom két fekélyére utal: munkanélküliségre és földtelenségre”. A korabeli magyar művészettörténeti irodalom a mű koncepcionális értékeire, a tömegjelenetezés ikonográfiai sorba-illeszkedésére, a kompozíció korszerűségére hívta föl a figyelmet. A Révész és tanítványai kiállítás (1955. aug. 20–szept. 15.) a szereplő művészek nek arra is alkalmat szolgáltatott, hogy retrospektív Révész-iskola fényképtablót készíttessenek: a képen fölül középen a tanár, a Mester: Révész, s mellette-alatta négy sorban a volt tanítványok, az élők által megválogatott része, huszonöt művész. A kiállításhoz megjelent brosúra kiemeli: „Kultúrforradalmunk képzőművészeti téren elért jelentős eredményeit nap mint nap látjuk. A művészek alkotóképességük teljes erejével, legjobb tudásuk szerint segítik elő a szocializmus megvalósítását”. Az 1950-es években a Kecskeméti Művésztelep egyedül folytatható tradíciójának látszó Ré vész-korszak volt szereplői igyekeztek magukat aktivizálni oly módon is, hogy a fölújítandó műterembérházra bejelenthessék igényüket. Pl. Csillag József és Csillagné Magócsy Eta levélben fordultak a Vá rosi Tanácshoz, amelyben jelez ték, hogy mint Révész-növendékek szívesen dolgoznának ismét Kecskeméten. E hírhez kapcsolódóan azt is megjegyzi a helyi újság, hogy „A Képzőművészeti Alap rendelkezik az újjáépült alkotóházzal, és úgy hírlik, hogy elsősorban Révésznövendékek kapnak beutalást”. A Képzőművészeti Alap kecskeméti alkotótelepének átadásakor, 1957. július 20-án Aradi Nóra (képzőművészeti osztályvezető, Népművelési Minisztérium) azt hangsúlyozta avatóbeszédében, hogy „az új alkotóház avatása láncszemet képez a múlt és a jelen művészete között. Az itt alkotó művészek csak akkor tudnak eredményes és örök életű munkát kifejteni, ha baráti és megértő kapcsolatot teremtenek a közönséggel, és vállalják a szocialista művészet küzdelmét társadalmunk érdekében. Kultúrforradalmunk eszköze a művésztelep”. A kétéves időtartamra beutalt, ösztöndíjas, főiskolát frissen végzett, azonos generációhoz tartozó fiatal művészekkel (Antal Ilona, Batári László, Kemény Zsigmond, Koncz Béla, Kordováner János, Nagy Gy. Margit, Palicz József, Pintér Éva, Prepelicza Katalin, B. Sédey Mária, Szabó Lajos, Varga Miklós, Váci András,
