Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)

2022 / 9. szám - Lengyel András: Szegedi egyetemi könyvtári éveimről (Lapok egy önéletrajzból I.)

33

Mindennek tapasztalata természetesen nem egyik napról a másikra vált bennem tudatossá, csak fokozatosan jöttem rá. Alkatom és a külvilág diszkrepanciáját azonban éreztem, s érzékenyen reagáltam rá. Jó ideig, kb. gyerekeink megszületéséig (1976) mindez egyféle érzelmi kísérletezést váltott ki belőlem. Kerestem a helyemet, még a házasságomat sem tekintettem egyszer s mindenkorra adott realitásnak. Könnyen beteljesedhetett volna rajtunk is a fiatalon kötött házasságok gyakori sorsa, a válás. (Baráti körünkből, talán nem is véletlenül, így járt Sipos Jóska is, Varga Laci is.) Feleségem az 1973/74-es tanévben még hallgató volt, majd, jobb híján, hogy Szegeden maradhassunk, saját ambíciói ellenére, egy nevelőtanári állást vállalt – a Kenderszövő Leányszállásán. (Munkahelye a kettes kórház közelében volt, újszegedi lakásunktól meglehetősen távol.) A napközbeni elfoglaltságok két külön világban zajlottak, sokszor csak este találkoztunk. Magam időm nagy részét a könyvtárban töltöttem, sokszor munkaidő után is bent maradtam. Máskor, új ismerősök, kollégák társaságában kocsmákba is elvetődtem. Nem annyira az italért, inkább a társaságért, a beszélgetésekért, az együttlét kedvéért. Az alkohol engem soha, ezekben az években sem kerített hatalmába – mindennek mégis megvolt a maga veszélye. Az új „érzelmi” elköteleződések lehetősége ott kísértett. S hogy mindez nem jutott el a szakításig, jórészt nem rajtam múlott. Hogy házasságunk fönnmaradt, az nagyrészt feleségem érdeme – s a megszülető gyerekeimé. 1976. április 29-én ugyanis ikerfiaink születtek, Csaba és András. Méghozzá Békéscsabán, ahová albérletünkből feleségem a szülés biztonságos lebonyolítása érdekében szüleimhez vonult el. (Időközben ugyanis albérleti viszonyaink is romlottak. A Szövő utcai lakásból, amikor nyilvánvaló lett a terhesség, nehogy valahogy a tulajdonos nyakán ragadjunk, el kellett költöznünk. A kettes kórház közelében vettünk ki egy kis szobát, itt természetesen főbérlő is volt, de az igazi gondot az okozta, hogy ez a kis szoba semmilyen szempontból nem volt alkalmas a ránk váró fejlemények emberi körülmények közti fogadására.)

Amikor anyám értesített a fiúk megszületéséről, éppen dolgoztam, a hír a könyvtárban ért. Evidens volt, hogy valami döntő fordulat következett be, az öröm és a felelősség érzése összekapcsolódott, s valamit, amit magam sem tudtam magamnak akkor megfogalmazni, nyilvánvalóvá tett. Megint egy új történet kezdődött. Azonnal hazautaztam Csabára, a gyerekeimmel való első találkozás, amely új státusomra, apaságomra döbbentett rá, zavarba ejtett, nem tudtam, hogyan reagáljak, mit tegyek, de azután az újonnan fölmerülő teendők logikája maga alakította ki, mit kell tennem, hogyan tovább.

A feleségem és a gyerekek egy ideig még szüleimnél maradtak, ott lényegesen jobbak voltak a körülmények, mint amilyenek a szegedi albérletben lettek volna. A fiúk gyorsan és szépen fejlődtek, de gondok azért akadtak, András például tüdőgyulladást kapott, kórházba is került, ahonnan, amikor erre már lehetőség nyílt, taxival vittem haza – de ez a nem különösebben hosszú út hazáig „örökre” megma-